Olasz kormányválság: megkezdték a kormányalakítási egyeztetést

Zárt ajtók mögött kezdődtek a tárgyalások az eddigi olasz kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) között pénteken egy esetleges közös kormány megalakításáról, amelyre a két pártnak az olasz államfő keddig adott időt.

A delegációk első hivatalos találkozója két órán át tartott a római képviselőházban. A PD-küldöttséget vezető Andrea Orlando a balközép párt főtitkár-helyettese a megbeszélés után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy "nincsenek leküzdhetetlen akadályok" a két politikai erő közti megállapodás útján. Az egyeztetések első fordulója a szociális intézkedéseket érintették, valamint a környezeti politikát. A beszámolók szerint a következő találkozó téma a költségvetés lesz.

Az M5S képviselőházi frakcióvezetője, Francesco D'Uva szintén konstruktívnak nevezte az első hivatalos találkozót. Megjegyezte, hogy az M5S garanciákat vár a PD-től az olasz parlament létszámcsökkentésének elfogadására. Francesco D'Uva kijelentette, hogy ha a két párt közti kormányalakítás kudarcot vall, előrehozott választások lesznek Olaszországban. D'Uva hangoztatta, hogy az M5S semmilyen más politikai erővel nem folytat egyeztetést, tehát továbbra sincsen közeledés a párt és a Liga között.

Olasz sajtóértesülések szerint Luigi Di Maio, az M5S vezetője és Nicola Zingaretti, a PD főtitkára kedd előtt személyesen is tárgyal egymással. A két eddigi legnagyobb politikai ellenfélnek számító olasz erő közeledése belső töréshez is vezethet mindkét pártban: a populista M5S "rendszerellenes" szárnya a PD-vel való egyezkedés helyett új választásokat szorgalmaz. A PD-ben a volt főtitkár, Matteo Renzi vezette szárnya kezdeményezte az M5S-szel való házasságot, a pártelnök és volt kormányfő Paolo Gentiloni azonban szigorú feltételekhez, többek közt az M5S-Liga kormány migrációs intézkedéseinek eltörléséhez köti.

Sergio Mattarella olasz államfő kedden fogadja ismét a parlamenti pártok küldöttségeit: az M5S-PD párostól kormányprogramot és miniszterelnök-jelölt nevet vár, a többi pártnak pedig arról kell nyilatkozni, hogy támogatják-e vagy sem ezt az esetleges kormánytöbbséget. Az Il Messaggero olasz napilap számításai szerint az államfő szerdán jelentheti be, hogy megvan-e a kormánytöbbség vagy előrehozott választások lesznek. 

Matteo Salvini a Liga elnöke továbbra is közösségi oldalain nyilatkozik hangoztatva, hogy továbbra sem zárkózik el az M5S-szel való folytatástól, de új programmal és új minisztercsapattal. Salvini bejelentette, hogy az olasz ügyészség megszüntette az olasz civilszervezet Mediterranea Saving Humans hajójának, a Mare Joniónak a lefoglalását, és a hajó két hónap után visszatért a tengerre. "Remélem, senki sem akar egy olyan kormányt, amely megnyitja a kikötőket!" - jegyezte be Matteo Salvini. 

Felmérések szerint a kormányválság miatt a Liga a májusi európai parlamenti választásokon szerzett 34,3 százalékhoz képest valamelyest gyengült 31,3 százalékra, a PD a három hónappal ezelőtti 22,7 százalékról 24,6-ra emelkedett, az M5S pedig 17,1 százalékról 20,8-ra. Az Il Giornale jobbközép napilap kommentárja szerint az M5S és a PD mindenben "fejet hajt" most egymásnak csak, hogy elkerüljék az urnákban való megmérettetést, ahol a Liga "megsemmisíthetné" őket. Massimo Cacciari baloldali filozófus-politikus úgy látja, kizárólag egy "rendkívül jól működő" közös kormány erősítheti meg az M5S-t és a PD-t, amelyek máskülönben ismét el fogják veszíteni a közelgő helyhatósági választásokat, és egyenesen előrehozott választásokhoz vezetik az országot. Rendkívül jó M5S-PD kormányzás pedig nehezen elképzelhető - mondta Massimo Cacciari.

Kapcsolódók

Kimaradt?