Salvini engedett – partra szállhatott Olaszországban 116 menekült

A Gregoretti hadihajóról leszálló menekültek | Fotó: La Presse

Engedélyezte az olasz belügyminisztérium annak a 116 embernek a partraszállását, akinek a Gregoretti olasz hadihajó nyújtott segítséget a Földközi-tengeren - jelentette be szerdán Matteo Salvini a közösségi oldalán. A menekültek befogadására öt EU-s tagország jelentkezett.  

Salvini egyenes videó-bejelentkezéssel adta hírül, hogy a Gregoretti hajó fedélzetén tartózkodókat Németország, Franciaország, Portugália, Luxemburg és Írország veszi át, valamint az olasz püspöki kar, amely olaszországi intézményeiben helyez majd el egy csoportot. 

Az olasz belügyminiszter azt mondta, „azért nem engedélyezte a menekültek azonnali partraszállását, hogy felébressze mások lelkiismeretét”. Kijelentette, könnyű "mások kikötőivel jónak lenni". Ezzel arra utalt, hogy az olasz kormányt többször elítélték kikötői lezárása miatt, miközben az EU nem nyújtott segítséget az olaszországi partokra érkező csoportok befogadásában.     

„Nem vagyunk Európa menekülttábora (..) engedélyezem a partraszállást, mivel biztosítást kaptunk, hogy [a migránsok] nem maradnak az olaszok terhére, akiknek megvannak a maguk problémái”– mondta Matteo Salvini a Liga olasz kormánypárt vezetője közösségi oldalán.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) másik olasz kormánypárt vezetője szintén közösségi oldalán hangoztatta, hogy Olaszország „nem bírja el” újabb migránscsoportok érkezését. „Olaszország már teljesítette feladatát, ezeknek a migránsoknak Európába kell menni” – írta Luigi Di Maio. Az olasz haditengerészet Gregoretti nevű járőrhajója július 25-én vett fedélzetére egy 133 fős csoportot a Máltához tartozó tengeri övezetben.

Menekültek a Gregoretti hadihajó fedélzetén | Fotó: ilprimatonazionale.it

"Az emberek Líbiából gumicsónakkal keltek útra. Az olasz hatóságok beavatkozását Málta kérte, amely egy másik csónak segítésére sietett." A Gregoretti először a szicíliai Catania kikötőjéhez ment, ahol egy nyolcadik hónapos várandós nőt szállítottak partra. Innen a hajó Augustába ment tovább, ahol azóta a haditengerészethez tartozó vizeken várakozott. Hétfőn tizenhat fiatalkorút engedtek partra szállni a hajóról.

Az olasz belügyminiszter addig nem engedélyezte a hajó kikötését, amíg a fedélzeten található menekülteket az EU nem osztotta szét a tagállamok között. Az ügyben az Európai Bizottság egyeztetett a tagállamokkal.

A Gregorettivel érkezett csoport sorsát követő Fabio Scavone, a szicíliai Siracusa főügyésze szerdán délelőtt jelezte, hogy a hajón tartózkodó olasz orvosok szerint a 116 emberből 29 beteg, és kettőjük állapota súlyos. Ezzel egy időben Matteo Salvini bejelentette, hogy belügyiminiszteri rendelettel megtiltotta a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának kikötését az olaszországi partokon. Az Alan Kurdi nevű hajóról van szó, amely negyven főt vett fedélzetére a líbiai vizeken.

„Ha az NGO valóban szívén viseli a migránsok sorsát, tartson Tunézia felé. Ha viszont azt gondolja, hogy Olaszországba jön, minisztert tévesztett”– írta Salvini közösségi bejegyzésében.  A 2015-ben a török partoknál meghalt szír menekült kisfiúról elnevezett Alan Kurdi július első hetében 65 embert vitt Máltára. Ezután a civilhajó ismét Líbia irányába indult.

Kapcsolódók

Kimaradt?