Elkezdték a Szamothrakén rekedt turisták átszállítását a szárazföldre

Szerdán újraindultak a hajójáratok az Égei-tenger északi részén található Szamothraké szigete és Alexandrúpoli, így átszállíthatják Görögország kontinentális részére a napok óta a szigeten rekedt turistákat és gépjárműveiket.

Eddig ismeretlen okokból mindkét komp és a helyettesítésükre küldött hajó is meghibásodott, emiatt másfél ezer különböző állampolgárságú – köztük több tucat, vagy akár néhány száz romániai – turista nem tudott hazautazni, illetve a szárazföldről sem tudtak odajutni az érvényes foglalással rendelkező vendégek.

A már-már káoszba forduló helyzetet súlyosbította, hgy a szigeten felcsaptak a bozóttüzek.

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az athéni nagykövetség és a szaloniki konzulátus munkatársaiból álló csapat Alexandropúliban várja a román állampolgárságú utasokat, akik segítségnyújtásra szorulnak.

Az érintettek hívhatják az athéni román nagykövetséget a +30/210/672–8879-es és a +30/210/674–4544-es telefonszámokon, amelyekről a hívást átirányítják a külföldön tartózkodó román azonnali segélyszolgálatához, vagy a külképviselet sürgősségi számát (+30/697/899–6222).

A két komp menetrendje a következő: Zefírosz személyszállító – 10.30, 15.30 és 20.30, Anax gépjárműszállító: 12.00 és 21 óra.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?