Szerdán kezdődik Pozsonyban a 70 éves FUEN tisztújító kongresszusa

Pozsonyban és Dunaszerdahelyen ünnepli fennállásának 70. évfordulóját az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szerdán, június 12-én kezdődő kongresszusán.

A kongresszuson az RMDSZ delegációját Kelemen Hunor szövetségi elnök vezeti. A rendezvényen a nemzetközi szervezet korábbi elnökei és jelenlegi elnöke, Vincze Loránt értékelik az elmúlt hetven év megvalósításait, illetve megszabják a következő évek irányvonalát. Az idei kongresszuson osztják ki először a FUEN díjat, amelyet a béke, a nemzeti kisebbségek védelme és az európai kisebbségi és nyelvi közösségek együttélése terén végzett kiemelkedő tevékenységért ítélnek oda.

A kongresszus fókuszában a szlovákiai és az ukrajnai kisebbségi helyzet áll, ugyanakkor a szervezet új vezetőséget is választ. Az elnöki tisztségre egyetlen jelölt, az RMDSZ támogatásával induló jelenlegi elnök, Vincze Loránt pályázik.

A FUEN Kongresszus házigazdája a Magyar Közösség Pártja és a Szlovákiai Német Egyesület.

További információk és teljes program a kongresszus honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?