FRISSÍTVE – Elfogták Madagaszkáron Radu Mazăre volt konstancai polgármestert

FRISSÍTVE: Elfogták Madagaszkáron Radu Mazăre volt konstancai polgármestert, akit távollétében elítélt a bíróság – közölte igazságügyi forrásokra hivatkozva a Digi24 hírtelevízió.

A különcségéről, celebként való viselkedéséről és kétes ügyleteiről hírhedt volt elöljáró ellen hatósági felügyeletet rendeltek el, míg a vizsgálat folyt ellene, de 2017 végén Madagaszkárra távozott, ahol állítása szerint politikai menedékjogot kért.

Radu Mazărét egy tavalyi nemzetközi elfogató parancs alapján tartóztatták le, és jelenleg a madagaszkári hatóságok tartják felügyelet alatt.

A volt konstancai polgármestert ez év elején kilencéves börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt, a közelmúltban pedig egy korrupciós ügyben is vétkesnek találták, így halmozott büntetésként 9 év és 10 hónap szabadságvesztést kapott, de ez még nem jogerős.

A román rendőrség szerdán közölte, hogy a madagaszkári rendőrség tájékoztatása szerint „hat napra letartóztatták azt a román állampolgárt, aki ellen hazájában 9 évi szabadságvesztésre vonatkozó bírósági ítélet született, és aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben”.

Kapcsolódók

Kimaradt?