Hivatalos: az EP Kövesit támogatja az európai főügyészi tisztségre

Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre csütörtökön az Európai Parlament (EP).

Mint korábban írtuk, az EP illetékes bizottságai a három bennmaradt jelölt meghallgatása után Kövesit találták legalkalmasabbnak a posztra. A román jelölt támogatásáról a parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete döntött csütörtökön Brüsszelben. Ska Keller, a zöldpárti frakció társelnöke szerint egy ilyen nagy tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező személy jelölésével azt jelzik, hogy komolyan veszik a korrupció, csalás és határokon átívelő bűncselekmények elleni küzdelmet.

A leendő főügyészt az EU társjogalkotó szervei - a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament - közös megegyezéssel hét évre nevezik ki. Emiatt nem egyértelmű a helyzet, ugyanis a tagországok nagyköveteinek korábbi titkos szavazását Jean-Francois Bohnert francia ügyész nyerte 50 ponttal, Kövesi 29 pontot ért el, holtversenyben a német Andres Ritterrel. Szakértők szerint a verseny így Kövesi és Bohnert között fog eldőlni.

Ők egyeztetnek az EU Tanácsával

Az Elnökök Konferenciája csütörtökön döntött arról is, hogy három európai parlamenti képviselőből álló csapat folytatja majd a tárgyalásokat az EU Tanácsával az európai főügyészi tisztségről - közölte Facebook-oldalán Marin-Jean Marinescu liberális párti EP-képviselő, aki az Európai Néppárt képviseletében részt vett az Elnökök Konferenciájának csütörtöki ülésén.

Az EP háromtagú tárgyalócsoportját a következők alkotják: az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) elnöke, a nagy-britanniai Claude Moraes (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége), a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság (CONT) elnöke, a német Ingeborg Grässle (Európai Néppárt), valamint a LIBE Bizottság alelnöke, a holland Judith Sargentini (Zöldek frakció tagja).

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett uniós megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.  Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

A bukaresti kormány tiltakozik

Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el ez az ügyészség. A kormány hevesen tiltakozik és kampányol Kövesi európai főügyészi megválasztása ellen, ami a szakemberek szerint meglehetősen átpolitizálttá teszi az ügyet, és rontja a volt korrupcióellenes román ügyész esélyeit.

Nehéz helyzetben van az Európai Unió, Kövesi kinevezésével ugyanis erős üzenetet küldhetnének azon tagállamoknak, amelyekben vezető politikusokat uniós források hűtlen kezelésével vádolnak, például magának Romániának, de egy ilyen harcias és vitatott megítélésű főügyész már a kezdettől elidegeníthet egyes országokat. Ha végül nem támogatják Kövesit, az ráadásul azt sugallhatná, hogy eredményes a román kormányéhoz hasonló erőszakos fellépés - írta korábban az EUObserver brüsszeli hírportál.

Kapcsolódók

Kimaradt?