FRISSÍTVE - Eldőlt: az EP bizottságai Kövesit támogatják az európai főügyészi tisztségre

FRISSÍTVELaura Codruța Kövesi kapta a legtöbb szavazatot szerdán az európai főügyészi tisztség három lehetséges várományosa közül az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságában (LIBE). A román jelölt előzőleg a másik illetékes bizottság támogatását is megkapta.

Laura Codruța Kövesi 26, a francia Francois Bohnert 22, a német Andreas Ritter 1 szavazatot kapott a a LIBE tagjaitól. A szavazás titkos volt. Mivel a volt korrupcióellenes főögyészt a kinevezési eljárásban illetékes másik testület, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság is támogatta, az ő nevét fogják majd az Európai Parlament plenáris ülése elé bocsátani jóváhagyásra, a plénum várhatóan márciusban veszi napirendre a kérdést.

Minhárom jelöltet kedden hallgatták meg a két bizottság együttes ülésén. Kövesi egyebek mellett kiemelte: "Független voltam, az eredményeim önmagukért beszélnek. Különböző pártok tagjai, fontos pozíciót betöltő, gazdag emberek ellen indítottunk eljárásokat. A függetlenséget a törvény biztosította, jelenleg kísérleteket látunk ennek korlátozására."

Az európai főügyész kinevezéséről az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament közösen dönt. Ismert, hogy az EU-tagállamok nagyköveteinek titkos szavazását a múlt héten Bohnert nyerte 50 ponttal, Kövesi és Ritter 29-29 pontot ért el. Ezért a márciusi európai parlamenti szavazás után egyeztetések kezdődnek az EU Tanácsa és az EP között a közös jelölt személyéről.

Eredetileg 24-en szálltak versenybe az európai főügyészi tisztségért. Egy független szakértőkből álló testület választotta ki a szakmai teljesítményük alapján a poszt három lehetséges várományosát.

A LIBE RMDSZ-es tagja, Sógor Csaba értése adta, hogy nem támogatja Kövesi kinevezését az európai főügyészi tisztségre, annak ellenére, hogy az Európai Néppárt frakciója korábban a román jelölt mellett állt ki. A politikus a szavazás előtt a g4media.ro portálnak azt mondta: szerinte a francia ügyész szakmailag jóval felkészültebb a DNA volt vezetőjénél. Közölte azt is: konzultált Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, és a lelkiismerete szerint fog szavazni.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején megkezdi működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett uniós megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam – köztük Románia – vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Kapcsolódók

Kimaradt?