Hanoiban lesz Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója

Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án - derült ki az amerikai elnök péntek esti mikroblog-bejegyzéséből.

"Munkatársaim éppen most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt" - írta Twitter-oldalán Donald Trump. Hozzáfűzte: "várom, hogy találkozzam Kim elnökkel és elősegítsem a békét”.

Kedden este a kongresszusban tartott évértékelő beszédében az amerikai elnök már bejelentette a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó időpontját, és azt is, hogy Vietnamban lesz a tárgyalás, de akkor még nem közölte, hogy a délkelet-ázsiai ország mely városában. Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja pénteken fejezte be a csúcstalálkozót előkészítő háromnapos tárgyalásait Phenjanban, az észak-koreai fővárosban.

Donald Trump pénteken este egy második Twitter-bejegyzést is közzétett a várható csúcstalálkozóról. Ebben azt írta: "Észak-Korea Kim Dzsong Un irányításával gazdasági nagyhatalom lesz. "Az ázsiai vezető dicséretével folytatta: "Ez egyeseket meglephet, de nem engem, mert megismertem őt, és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire képes." Az amerikai elnök szerint Észak-Korea "egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz".

Donald Trump és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját tavaly júniusban Szingapúrban tartották.

Kapcsolódók

Kimaradt?