Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be pénteken, helyi idő szerint a kora délutáni órákban a Fehér Ház.

Az elnöki hivatal szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közölte, hogy a csúcstalálkozón a felek célja az észak-koreai atomprogram megvitatása, illetve e program felszámolása lesz. A csúcstalálkozó helyszínét később jelentik be.

Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökét, akit Kim Dzsong Un jobbkezeként tartanak számon. Sarah Huckabee Sanders közlése szerint mintegy másfél órán keresztül tanácskoztak. A Fehér Házban történt megbeszélés után Mike Pompeo külügyminiszter ebédre hívta meg Kim Jong Csolt és kíséretét.

Az amerikai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben – konkrétumok említése nélkül – azt hangoztatta: "jó megbeszéléseket folytattak az észak-koreai küldöttséggel. A tárgyalásokon Mike Pompeo külügyminiszterrel együtt részt vett Stephen Biegun, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja is.

António Guterres ENSZ-főtitkár péntek délutáni sajtóértekezletén tárgyalásokat sürgetett Washington és Phenjan között. Mint fogalmazott: „nagyon itt van az ideje" a komoly tárgyalásoknak és egy „útiterv" kidolgozásának a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről.

A háromtagú delegáció csütörtökön éjjel érkezett az amerikai fővárosba. A Yonhap dél-koreai hírügynökség – az amerikai sajtóban is idézett – értesülései szerint a küldöttség levelet is hozott Kim Dzsong Untól az amerikai elnöknek, erről azonban a Fehér Ház közleménye nem ejtett szót.

Donald Trump és Kim Dzsong Un tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először.

Kapcsolódók

Kimaradt?