A brazil elnök megkönnyítette a fegyvervásárlást

A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro – ahogy megígérte – máris hozott egy rendeletet, így mostantól sokkal könnyebben lehet fegyverhez jutni az országban.

Elkezdte teljesíteni kampányígéreteit a nemrég megválasztott szélsőjobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro. Az államfő első ilyen intézkedéseként hozott egy rendeletet, amely megkönnyíti a fegyvervásárlást az országban. Az elnöki rendelet az első lépés ahhoz, hogy eltöröljék azt a 2003-as fegyvertartási törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette a civil lakosság számára a törvényes fegyvertartást.

Bolsonaro erre vonatkozó üzenete az elnökválasztási kampányban kedvező visszhangot kapott, az országban ugyanis 2017-ben 64 ezer gyilkosságot követtek el, közülük 43 ezret lőfegyverrel. Az elnök szerint az új rendeletnek köszönhetően a brazilok meg tudják védeni magukat.

A határozat megszünteti a brazil szövetségi rendőrség illetékességét a civil fegyvervásárlási kérelmek jóváhagyásában. Bolsonaro szerint az, hogy ki viselhet fegyvert és ki nem, teljes mértékben szubjektív kérdés. A rendeletet még jóvá kell hagynia a kongresszusnak, ha ez nem történik meg 120 napon belül, hatályát veszti.

Bolsonaró első elnöki napjairól itt írtunk részletesen, korábban pedig itt írtunk arról, hogy ki is a brazil politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?