Olaszországban is módosult a Miatyánk – Romániában nem sietik el

A franciaországi után ezen a héten az olaszországi püspöki konferencia is jóváhagyta a Miatyánk egyik mondatának módosítását. A romániai püspöki konferencia nem sieti el a Ferenc pápa által is szorgalmazott módosítást.

A Miatyánk egy új változatát vezetik be az olaszországi templomokban, miután az olasz katolikus püspöki konferencia jóváhagyta az ima egyik mondatának módosítását. Elsőként tavaly tavasszal Franciaországban vezették be a módosított imádságot, amelynek új változatát az ottani protestánsok is elfogadták.

A változás kizárólag az imádság hatodik kérését érinti, amely eddig így hangzott: „és ne vígy minket kísértésbe”. Az új verzió a következő: „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk”. Az új változat bevezetését Ferenc pápa is szorgalmazza. Múlt év végén egy interjúban kijelentette: a „ne vígy minket kísértésbe” megfogalmazás nem jó fordítás, mert megzavarhatja a hívő embert.

A magyarkurir.hu katolikus portálon korábban idézett interjúban Ferenc pápa kijelentette: „Isten nem visz minket kísértésbe. A Miatyánk eme kérésének az értelme, hogy bármilyen próbatétel elé kerülünk is, bármilyen megpróbáltatás ér, bármilyen kísértés környékez is meg bennünket, ne hagyj el minket, légy velünk, fogd a kezünket, légy segítségünkre, ne hagyd, hogy elbukjunk, segíts, hogy helytálljunk.”

A katolikus egyházfő álláspontja arra késztetheti az egyes püspöki konferenciákat, hogy vizsgálják felül a Miatyánk használatban lévő fordítását. Arról azonban nincs szó, hogy Ferenc pápa elrendelte volna az egész egyházban a meglévő szövegváltozat megváltoztatását – erősítette meg a HotNewsnak Francisc Doboș, a bukaresti római-katolikus érsekség szóvivője.

„Romániában erről még nem született döntés. A későbbiekben születhet, de sietség nincs. Mindegyik ország maga választja meg a pillanatot, amikor bevezeti a módosítást. Tavaly Franciaország, most pedig Olaszország tette meg ezt a lépést” – nyilatkozta a szóvivő.

Kapcsolódók

Kimaradt?