Apjuk holttestét kérik a meggyilkolt újságíró fiai

Apjuk holttestét kérik Dzsamál Hasogdzsi fiai, akik a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújukban elmondták: Szaúd-Arábiában akarják eltemetni a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságírót.

A vasárnap sugárzott interjúban a Washingtonban tartózkodó Szalah és Abdullah Hasogdzsi hozzátették, a holttest nélkül a család képtelen gyászolni és megbirkózni Dzsamál Hasogdzsi halálával. Szalah Hasogdzsi elmondta, arra kérték a szaúdi hatóságokat, adják vissza apjuk maradványait, hogy méltó módon eltemethessék a szaúd-arábiai Medinában, a Próféta-mecset melletti al-Baki temetőben, családja többi tagja mellé.

Az újságíró idősebb fia hozzátette: a szaúdi uralkodó, Szalmán király leszögezte, hogy mindenkit, akinek köze volt a gyilkossághoz, igazságszolgáltatás elé állítanak. "Én pedig hiszek ebben, ez így lesz" - mondta Szalah Hasogdzsi.

Szalah Hasogdzsi október 24-én találkozott családtagjai kíséretében Szalmán királlyal és a trónörökössel, Mohamed bin Szalmánnal. Az uralkodócsalád részvétét nyilvánította a Hasogdzsi család tagjainak. Szalah Hasogdzsi egy nappal később elhagyta az olajmonarchiát, Washingtonba utazott. 

A szaúdi kormányt és a Szaúd-Arábiát sokak szerint de facto irányító trónörököst bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli nagykövetségére, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

Az ügy miatt diplomácia nyomás alá került Rijád, a korábban reformerként emlegetett trónörökös megítélése pedig jelentősen romlott a nemzetközi porondon. Török és amerikai tisztviselők egyaránt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Hasogdzsi megölésére a trónörökös adott utasítást, amit Rijád határozottan tagad. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?