banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Giuliani: a levelemnek semmi köze Donald Trumphoz

Rudolph Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje szerdán azt nyilatkozta a The New York Times-nak, hogy a Klaus Johannis román államfőhöz címzett levelének nincs köze az amerikai kormányhoz.

A napilap szerint Giuliani váratlanul lépett be a Romániában zajló vitába egy, az államfőhöz írt levéllel, amelyben az ország korrupcióellenes fellépését bírálta. A levélről szólva Giuliani az nyilatkozott a lapnak: „Semmi köze az Amerikai Egyesült Államok kormányához”.

Az ügyvéd hozzátette, több országban végez tanácsadói munkát olyan témakörökben, mint a biztonság, a törvények alkalmazása vagy a terrorizmus elhárítása. Hangsúlyozta, hogy ő egy „független ügyvéd és tanácsadó”, annak dacára, hogy Donald Trump személyes ügyvédje.

Azt is elmondta: Romániával kapcsolatos munkáját saját cégén, a Giuliani Security & Safety nevű vállalaton keresztül bonyolította le, amelyet a Louis J. Freeh volt FBI-igazgató által vezetett Freeh Group International Solutions szerződtetett erre a feladatra. A The New York Times megjegyzi, hogy a volt FBI-igazgató cége képviseli Gabriel Popoviciu román üzletembert is, akit 2017 augusztusában hét év börtönbüntetésre ítéltek.

Elismerte, hogy pénzt kapott érte

Korábban Rudolph Giuliani azt nyilatkozta a politico.eu portálnak, hogy a Klaus Johannis államfőnek címzett levelét Louis Freeh volt FBI-igazgató jelentésére alapozta, akinek tanácsadó cége van, amellyel ő maga is üzleti kapcsolatban áll.

Donald Trump ügyvédje kifejtette, levelét a Louis Freeh által összeállított jelentés alapján írta. A volt FBI-igazgató a Freeh Group International Solutions tanácsadó céget vezeti - magyarázta Giuliani a politico.eu által szerdán közzétett cikkben. „Ők honoráriumot fizetnek nekem” - tette hozzá Trump ügyvédje, anélkül, hogy részleteket árult volna el a cégtől kapott összegről.

Kapcsolódók

Kimaradt?