Szabadságunk teljes tudatában választunk italt egy jó kis társasági sörözés során, nem? Vagy legalábbis az első italunk esetében (hogy ne keverjük be az alkohol hatását). Vagy mégsem? Egész életünk döntések sorozata, mi pedig azzal a tudattal élünk és gondolunk magunkra, hogy racionálisak vagyunk. Ilyenképpen a döntéseink is racionálisak. A helyzet azonban úgy áll, hogy sok esetben irracionálisak vagyunk. Sőt, mi több, kiszámíthatóan vagyunk irracionálisak. Ezt pedig sok esetben a pénztárcánk bánja.

Daniel Kahneman Nobel-díjas pszichológus Gyors és lassú gondolkodás című könyvében az emberi elmét két részre osztja: meglátása szerint az elménk egyik része gyors és intuitív, és legtöbb döntésünk esetén erre támaszkodunk, a másik elménk viszont sokkal megfontoltabb, racionális, ugyanakkor sokkal lassabb is. A különböző helyzetekben villámgyorsan levont következtetéseink és döntéseink időt és energiát spórolnak meg számunkra (és agyunk számára), miközben ezen ítéleteink jó része elég pontos. Azonban ennek olykor ára van, mert számos szisztematikus, visszatérő hibát követünk el az intuícióink alapján meghozott döntéseink során.

Egy amerikai sörözőben végzett kísérletet munkatársaival Dan Ariely pszichológus és viselkedési közgazdász: ingyensört kínáltak a vendégeknek. Egy jó pofa sör most biztos mindenkinek jól esne. Gondolatban sokan már szürcsölgetik is kedvenc sörüket. Intuitíven azt gondolnánk, hogy a sörválasztásunkat nem igazán befolyásolja más a kínálaton kívül. A kísérlet azonban meglepő eredményt hozott. Már az az apró módosítás is eltérést hozott a különböző sörökre leadott rendelésekben, hogy a személyek hangosan kérték, a többiek füle hallatára, vagy pedig egy cetlin jelölték be a választott sört. Amikor hangosan választottak sört, az asztalnál ülők a változatosságra törekedtek, mintegy ezzel is jelezve függetlenségüket. Bár eredetileg lehet, hogy nem az adott sört választották volna, egyedi személyiségük érvényesítése miatt mégis a még nem választott sör mellett döntöttek. Amikor írásban történt a rendelés, nem tudták, hogy mit rendel a másik, így összességében sokkal kevesebb fajta sört rendeltek az asztaltársaságok. Ez a különbség a sör élvezeti értékét is befolyásolta: azok, akik az egyéniségük érvényre juttatása miatt rendeltek egy adott sört, sokkal kevésbé élvezték, mint akik mások véleményétől függetlenül választottak.

Persze, ezek az amerikaiak mind idióták, böffentik fel most sokan előítéletüket, mind őrülten individualisták, gondolhatják. Egy másik kísérletben, ahol borral kísérleteztek, valóban kiderült, hogy az emberek olykor hajlandók feláldozni egy bizonyos étel, ital élvezetét imázsuk oltárán. Ugyanakkor az is kiderült más kísérletekből, hogy például olyan országokban, ahol a tömegből való kitűnés nem érték, és a konformitás a meghatározó, ott ennek ellenkezője történik. Hongkongban például sokkal inkább olyan ételeket kértek az emberek, amelyeket már rendeltek előttük, még akkor is, ha azt kevésbé szerették vagy kevésbé ízlett nekik. A lényeg, hogy mindkét esetben bekövetkezett a torzítás, és a résztvevők sok esetben nem azt fogyasztották, amit igazán szerettek volna.

Ezeket a kísérleteket még könnyen betudjuk a társas hatásnak, és nem fogjuk irracionálisnak gondolni magunkat miattuk, azonban további kísérletek igazolják, hogy előítéleteink és várakozásaink még érzékelésünket is befolyásolják. Ariely könyvében például sok orvosi, műtéti beavatkozásra hivatkozik, amelyeket gyakran használtak és eredményesnek bizonyultak, később azonban ugyanazt az eredményt álműtétekkel, placebóval is el tudták érni. Mi több, minél drágábbnak gondolunk egy aszpirintablettát, annál hatékonyabban mulasztja el a fejfájásunkat. Az se baj, ha a drágább „aszpirin” csak egy C-vitamin-kapszula, amiről éppen nem tud a beteg. A tányér mérete befolyásolja, hogy mikor érezzük jóllakottnak magunkat. Egy másik sörkóstolásos kísérletben az alanyok egy sört és annak balzsamecettel „bolondított” változatát kóstolták. A résztvevők nagy része a másodikat találta finomabbnak, azonban amikor előzetesen tudomást szereztek arról, hogy ecet van benne, akkor sokkal rosszabb ízűnek írták le. Az előítéletük befolyásolta az érzékelésüket. Hasonló eredményre jutottak a Coca Cola–Pepsi párharcot vizsgáló kutatások is, amelyek MRI-vel mutatták ki az agyban bekövetkező változásokat.

Létezik egy úgynevezett „előfeszítés”, amivel intuíciónk könnyen befolyásolható. Ha például a „hú…” szótöredéket kell kiegészíteni értelmes szóra, akkor azok, akik korábban étellel kapcsolatos fogalmakkal találkoztak, azok „hús”-ra egészítik ki, míg azok, akik zenével kapcsolatos szavakat láttak a feladat előtt, azok sokkal inkább a „húr” szóra asszociálnak. Azonban még viselkedésünk is előfeszíthető: azok, akik egy kísérlet során az öregséggel kapcsolatos szavakkal találkoztak, sokkal komótosabban sétáltak el a kísérlet után, mint azok, akik nem voltak erre „előfeszítve”.

Egy másik példa agyunk torzítására: minél többször ismételnek valamit, mégha kezdetben tudjuk is, hogy az hazugság, egy idő után mégis elfogadjuk igazként. Az ismerősséget nehéz elkülöníteni az igazságtól. Az álhírek és félretájékoztatások korában ez különösen rossz hír számunkra. Tudják ezt a marketingesek és egyre inkább úgy tűnik, a hatalmi szereplők is felfedezték maguknak az ebben rejlő „lehetőségeket”.

Úgy gondoljuk, hogy mi ülünk életünk volánjánál, miközben döntéseink racionálisak és megalapozottak, azonban ez sokkal inkább tükrözi a vágyott önképünket, mint a valóságot. Ki vagyunk téve közvetlen környezetünk lényegtelen(nek gondolt), kontextuális hatásainak, érzelmi befolyásunknak, a rövidlátásnak, az előítéleteinknek és vágyakozásainknak. Azonban ha tudatosítjuk, hogy milyen torzítások befolyásolják a döntéseinket, sokkal jobban ki tudjuk védeni ezeket.

És bármennyire irracionálisnak is hasson a fentiek fényében, úgy tűnik, mégis érdemes pozitívan tekinteni a világra. A végén még tényleg pozitív lesz.