FRISSÍTVE – Vírusmentes övezetnek nyilvánította Arad megyét az önkormányzat elnöke

FRISSÍTVE: Az Arad megyei hatóságok csütörtökön közölték, hogy a megye koronavírus-mentes övezet lett, miután az utolsó betegeket is kiengedték a kórházból, és közel két hete nem jegyeztek új eseteket.

Iustin Cionca, a megyei önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón közölte, hogy az utolsó beteg egy nő volt, akinek negatívak lettek a teszteredményei a kezelés után, így kiengedték a kórházból.

„A jó hír az, hogy Arad vírusmentes megye lett. Az utóbbi hónapban átlagosan három-négy páciens volt beutalva. Nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, főleg annak fényében, hogy a járvány az ország több megyéjében is elterjedt, de ki szeretném emelni az egészségügyi dolgozók, a szakértők és a polgárok erőfeszítéseit, akiknek felelősségteljes magatartása meghozta az eredményt. Nincs több COVID-19-ben szenvedő beteg a megyében. Az intézkedéseknek köszönhetően a járvány ellenőrzés alatt van, annak dacára, hogy Arad az országhatár mellett terül el, tranzitrégió, ahol naponta emberek ezrei haladnak végig a határátkelőkön” – mondta a tanácselnök.

A sajtótájékoztatón Gheorghe Domşa, az Arad Megyei Sürgősségi Kórház képviselője is részt vett, aki arra figyelmeztetett, hogy az óvintézkedéseket továbbra is szigorúan be kell tartani, mert más megyékben naponta nagy az esetszám.

FRISSÍTÉS: Arad megyében a járvány kirobbanása óta 722 fertőzéses esetet diagnosztizáltak, a fertőzöttek közül 11-en más megyék lakosai. Aradon 79 személy hunyt el a koronavírus okozta szövődményekben, és 634 személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A kórházban, illetve a közegészségügyi igazgatóság székhelyén több mint 16 ezer tesztet végeztek el. Mostanáig 10 436 személy esetében rendeltek el házi elkülönítést (618-an jelenleg is „szobafogságban” vannak), míg hatósági karanténba 1570 személyt helyeztek (53-nak még mindig nem járt le). A hatóságok összesen 34 millió lejt fordítottak a védekezésre és gyógyításra – hangzott el a sajtótájékoztatón.

(Nyitókép: Nincs több koronavírusos beteg az aradi kórházban | Fotó: Megyei tanács)

Kapcsolódók

Kimaradt?