Az eddigi években különböző módon „ünnepelték” az emberek a Föld napját: közösségi szemétszedési akciókat szerveztek, fákat, növényeket ültettek. A karantén és a kijárási tilalom fölülírta ezeket a szokásokat, idén senki sem tisztogathatott a környezetében. László Zoltánt, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének igazgatóját arról kérdeztük, hogy a koronavírus-járvány hozzájárul-e bolygónk fellélegzéséhez vagy károsításához, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy hogyan óvhatjuk Földünket saját otthonainkból. Beszélgetésünkből egyebek mellett kiderül: globálisan a vírus miatt érvénybe léptetett intézkedések és a környezeti változások között lehetnek kapcsolatok, itthoni vonatkozásban azonban még mindig az erdőirtásokkal kockáztatjuk leginkább bolygónkat.

A Föld napja van, és talán ez az első, ami máshogyan telik, mert mindenki otthon van, nincsenek szemétszedési, vidéktisztítási akciók. Mit tehetünk ebben a helyzetben a Földért? Hiszen nem elegendő csak megemlékezni róla, és talán a szemétgyűjtési alkalmak eddig is elenyészőek, kevesek voltak… Szakemberként mit gondol, mi az igazi feladata az embernek a Föld megóvásában, fenntartásában?

Tény, hogy hasonló helyzettel az elmúlt évtizedekben nem találkoztunk, és a globalizációnak köszönhetően ilyen gyorsan terjedő, ekkora léptékű, mindnyájunkat egy időben veszélyeztető jelenségnek sem lehettünk eddig tanúi. Hozzászoktunk az elmúlt időszakban az április végi Föld napjával kapcsolatos eseményekhez, amelyek sok esetben kültéri tevékenységeket feltételeztek. Ebből a szempontból is igen érdekes az idei. A Földért megtehetjük ebben a helyzetben is ugyanazt, amit állandóan kellene tennünk, és ami szerencsére az elmúlt években elkezdett egyre több embert foglalkoztatni: igyekezzünk csökkenteni a fölösleges fogyasztásunkat, próbáljunk meg olyan termékeket fogyasztani, amelyek kevesebb nehezen lebomló csomagolóanyagot igényelnek, és terjesszük ezeket a viselkedésmódokat saját példával, népszerűsítéssel.

Egyértelmű, hogy a nagyléptékű változás törvényekhez köthető, tehát felső szintekről jövő kezdeményezésekre lesz válaszreakció, azonban addig sem kell tétlenül ülnünk, és várnunk, hogy más cselekedjen helyettünk. A jelen körülmények között is egyre sürgősebbé válik, hogy felfogjuk: túl messzire mentünk, úgy, hogy nem voltunk tekintettel a környezetünkre, és ezt a felismerést számos módon kamatoztatnunk kell aktív formában.

Egyáltalán beszélhetünk még megóvásról? Vagy már olyan mértékben avatkoztunk bele a természet évezredes egyensúlyába, hogy innen már csak lefelé vezet az út? Van még időnk tenni érte? Ha igen, megközelítőleg hány évünk maradt?

Igen, határozottan beszélhetünk megóvásról: számos olyan terület és élőhely van még szerencsére, amelyeknek nem szabad mezőgazdasági, erdészeti, vagy bármilyen más tevékenységek áldozatául esniük. Egyrészt határozottan kell fellépni a még fennmaradt természeti értékek védelmének érdekében, másrészről a már sok esetben veszélyeztetett és letarolt természeti kincseket, területeket kell megóvni a további kizsákmányolástól. Nagy valószínűséggel túl vagyunk már számos fordulóponton abból a szempontból, hogy visszafordíthatóvá váljanak tevékenységünk következményei.

A krízishelyzeteket az emberiségnek sikerült eddig is megoldania, és remélem, képesek leszünk összefogni annak érdekében, hogy a jelen – eddigi legsúlyosabb környezeti – helyzetet megoldjuk. A lefele vezető út vége nem ismert, lehetünk karnyújtásnyira, de távolabb is tőle. A helyzet komplexitásából adódóan nem lehet azt megmondani, hogy mennyi időnk van hátra, vagy mennyire közelítettük meg a véget. Úgy gondolom, hogy éppen most és ezentúl is, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy csökkentsük káros tevékenységeink mértékét, együtt azzal, hogy környezetkímélő alternatívákat fejlesztünk ki az eddigi környezetromboló tevékenységeinkre. Nem kérdés, hogy van-e időnk tenni érte: egyértelműen eljött az ideje az aktivitásnak, mert az utolsó felkészülési órán már túl vagyunk.

A Föld milyen „segélykéréseket” produkál? A klímaváltozással érkező megannyi természeti furcsaság eddig is adott volt, de mi történik mostanában, amiről talán nem is hallunk, mert annyira lefoglal saját egészségünk megóvása?

Bármerre nézünk, egy egyensúlyából kizökkentett környezetet látunk: a hőmérsékleti extrémitások, a légszennyezettség, a kihaló fajok számának folyamatos növekedése, erdők felületének csökkenése és tovább sorolhatnám. Éppen ma néztem végig egy konferenciát, amelyben a vírus által érvénybe léptetett intézkedések és a környezeti változások közötti kapcsolatokat vizsgálták. Az Egyesült Államok déli részén jelenleg sokkal magasabbak a hőmérsékleti értékek, mint egy évvel ezelőtt, és az észak-amerikai tornádók száma is jelentős növekedést mutatott az utóbbi időszakban. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy ha így folytatódik ez a tendencia, ahogy az elmúlt napokban, akkor azok a városrészek, ahol magasabb a fertőzés, rátevődnek a kellemetlen környezeti változásokra, és következményekre számíthatunk.

Nem arról van szó, hogy köze van a vírusnak a hőmérsékleti értékekhez, meg a tornádókhoz, hanem arról, hogy a természeti változások súlyosbíthatják a járvány-helyzetet. Hiszen azok a negyedek vagy városrészek, ahol sok fertőzött van, víz alá kerülhetnek, ugyanakkor a nagy hőmérséklet következtében a karanténos intézkedés óriási energiaterhelést jelenthet számukra, amit nem tudnak kiszolgálni az áramszolgáltatók. Beindulhat egy olyan ördögi kör, amely egyre mélyebbre húzza ezt az állapotot. Ha a környezeti tényezők a normál állapotukban lennének, akkor a vírus okozta túlterhelés elviselhető lenne, ilyen körülmények között viszont esedékes, hogy a kettő kölcsönösen felerősíti egymást.

Erdélyi vonatkozásban az erdőirtások vannak az első helyen, ezekre évek óta figyelmeztetnek a szakértők. A valóságban azonban keveset lehet ellenük tenni, mert ahhoz teljes társadalmi összefogásra van szükség, a megfelelően irányított hatásos törvényeken kívül is. Itthoni vonatkoztatásban felsorolhatjuk azokat a tevékenységeket is, amelyek katasztrofális következményekkel járnak majd a közeljövőben az élővilág és az ember szempontjából egyaránt: a folyómeder szabályozások, a gyom- és rovarirtó-szerek túlzott használata a mezőgazdaságban, a mezőgazdaság egyre erőteljesebb intenzifikációja.

A koronavírus megjelenése összekapcsolható azzal, hogy beleavatkoztunk a természeti folyamatokba?

Feltehetően összekapcsolható. A természetes élőhelyek nagymértékű rombolásának és kisajátításának következtében számos állat- és növényfaj kényszerül belépni az urbán területekre. Így gyakrabban kerülünk kapcsolatba olyan kórokozókkal, amelyeknek előzőleg nem voltunk kitéve. Könnyebben kialakulhatnak zoonózisok. Nem szeretnék spekulációkba bocsátkozni, azonban a jelen járvánnyal kapcsolatosan is többször elhangzott, hogy a SARS-CoV-2 vírus a patkósdenevér (Rhinolophus affinis) BatCoV RaTG13 vírusával 96%-os egyezést mutat.

Egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy a járványhelyzet és az elszigetelődés pozitívan hatott a Föld tisztulására. Valóban csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása és a légszennyezés? A kijárási tilalom okozta lelassulás segített a környezeti terhelés csökkentésében?

Gondolom mindannyian láttuk azokat a híreket, képsorozatokat, amelyek a légszennyezés csökkenéséről számoltak be. Azonban a „Föld tisztulása” nem egy pár hónapos folyamat. Jó, hogy láthatjuk, lehet csökkenteni a szennyezésünk mértékét, de ezeknek a változásoknak nagyon alapvetőknek és hosszan tartóknak kell lenniük ahhoz, hogy tényleg tisztulási folyamatokról beszélhessünk. Ami az üvegházhatású gázok kibocsátásának és a légszennyezésnek a csökkenését illeti, ha újraindul a szokásos kerékvágásban az életünk, egy-kettőre le tudjuk nullázni ezt az egy-két hónapos kiesést. A hosszútávú, okosan megtervezett és szervezett lassulás tudna segíteni a környezeti terhelés csökkentésében, de ehhez, amint már említettem, nem elég csak alulról jövő folyamatoknak létrejönniük, hanem a kormányzatok szintjéről is határozott – cseppet sem népszerű – lépésekre van szükség.

Egyre bizonyosabb, hogy van a koronavírusnak egyfajta negatív hozadéka is a környezetszennyezés szempontjából: szétdobált műanyaghulladékot, használt maszkokat láthatunk úton-útfélen, nem beszélve a fertőtlenítőszerek túlzott használatáról, és a csomagolásmániáról. Mennyire károsítja a vírus elleni védekezés az életterünket?

Elképzelhető, hogy olyan nehezen lebomló anyagok, amelyek az egészségügyben és a személyes védelemben szükségesek, nagyobb mennyiségben halmozódnak fel, mint ezelőtt, de valahol ez az esetleges kieső hulladékterhelést pótolja. Negatívumként tarthatjuk számon ezt is, azonban úgy gondolom, az átlagos napi, globális, nehezen lebomló hulladékmennyiséghez képest ez nem lehet annyira számottevő. Vagyis alapvetően kell - a koronavírus járványtól függetlenül - megváltoztatnunk a csomagolóanyagokhoz való hozzáállásunkat.

Milyen hatással lesz ez az átalakulás a Földre? Megmaradunk zárkózottnak, marad a maszk, a gumikesztyű, a fertőtlenítés, a külön autókban való utazgatás? Ezzel talán még jobban ártunk majd a bolygónknak, mint eddig…

Nem tudom, nem tudhatom. Elképzelhető, hogy ezután sok minden megváltozik az egymáshoz és a világhoz való viszonyulásunkban. A maszk a 2000-es évek elején már a járványfenyegetettségen keresztülesett dél-ázsiai országokban a mindennapi használat részévé vált. A metróban lehet látni, kik lehetnek meghűlve, mert maszkkal járnak. Azt hiszem, ha ez nálunk is maradna, itthon és máshol sem lenne ebből probléma, sőt: maszkokból számos újrahasznosítható, mosható változat van, nem csak az egyszer használatos változat, így nem kell föltétlenül együtt járnia a maszkviselésnek és a hulladékmennyiség növelésének. A külön autókban való utazgatás helyett a biztonságosabb tömegközlekedés kifejlesztésére kell összpontosítani. Talán az egyik legkárosabb szokásunk a személygépjárművek indokolatlanul gyakori használata.

A méhek is kiemelt szerepet kaptak ebben az évben…

Mint tudhatjuk, a házi méh nem az egyetlen méhfaj, csak a faunaterületünkön több száz méhfaj ismert. A méhek között a magányos, úgynevezett vadméhek a természetes élőhelyek fennmaradása szempontjából sokkal fontosabbak, mint a házi méh. Az ismert és közkedvelt gyümölcseink megporzását is a magányos méhek végzik leginkább, nélkülük sem eper, sem cseresznye, sem alma nem kerülne az étrendünkbe. Amit a házi méhekről egyre gyakrabban hallani lehet: gyakori tömeges pusztulásaik aggodalomra adnak okot a méhészek és a mézhasználók körében, ezek pedig fokozottan igazak a magányos méhekre nézve is. Sokkal veszélyeztetettebbek a magányos méhek a házi méheknél, és hatásuk a környezetünkre jóval alapvetőbb és szerteágazóbb.

Mit tehetünk egyénként a Föld fenntartásában? „Építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit...” – írja a Föld Napja Alapítvány. De ezzel meg is oldunk mindent? Attól függetlenül a növény és állatvilág nagy részét kizsigereltük. Mi lenne az ennél megfelelőbb eljárás?

Amit a legtöbb portál ír arról, hogy mit tehetünk személyesen, teljesen helyénvaló. Azzal egészíteném ki, hogy „amennyit csak tudunk, sőt, annál is többet”. Ezt tehetjük egyénenként, illetve azt, hogy népszerűsítjük, amerre csak lehet, ezeket a gondolatokat. Fontos, hogy jó példával járjunk mások előtt, és ne vonakodjunk felszólalni, ha az ellenkezőjét látjuk. Tekintettel országunk évtizedes politikai múltjára, olyan örökséggel rendelkezünk, amelynek a beletörődés, kérdések nélküli elfogadás és a tettek nélküli panaszkodás szerves részét alkotta. Szerencsére egyre közelebb kerülünk ennek kinövéséhez. Nem szabad beletörődnünk, folyamatosan kell tanulnunk a jobb és hatékonyabb módszereket. A panaszkodás helyett egyre többet kellene tennünk a jövőnkért, a gyerekeink jövőjéért, illetve a Földért, mert ha tönkretesszük, nem igazán lesz utánpótlás helyette a közeljövőben.