Lefújták a német-holland mérkőzést, evakuálták a stadiont
FRISSÍTVE: Gyanús tárgyat találtak a hannoveri futball-stadionban, ezért elmarad a román idő szerint 21.45 órára kiírt Németország-Hollandia felkészülési labdarúgó-mérkőzés. A tervek szerint a helyszínen lett volna Angela Merkel német kancellár is.
Ezt a helyi rendőrség közölte, okokat azonban egyelőre nem nevezett meg. A BBC úgy tudja, gyanús tárgyat találtak a stadionban, ezért ürítették ki. A meccset a tervek szerint a helyszínen tekintette volna meg Angela Merkel német kancellár, aki a pénteki párizsi terrortámadások után ezzel is demonstrálni szerette volna a terrorizmussal szembeni elszánt küzdelmet.
FRISSÍTÉS: Jörg Hoffmeister rendőrségi szóvivő elmondta, hogy egy gyanús tárgyat találtak a stadionban. A hatóságok arra kérték a szurkolókat, kis csoportokban, gyalog hagyják el a helyszínt. A stadion felé a vonatok nem közlekednek. Hannover rendőrfőkapitánya az eset kapcsán azt nyilatkozta, az egész városra érvényes közvetlen veszélyhelyzet miatt döntöttek a mérkőzés lefújása mellett.
"Bízom benne, hogy a rendőrség helyes döntést hozott. A biztonság mindenek felett áll" - mondta Stefan Schostok, hannoveri polgármester. A nap folyamán korábban a Brüsszelbe tervezett belga-spanyol labdarúgó-mérkőzést is lemondták biztonsági okok miatt.
Az eset négy nappal az után történt, hogy péntek éjszaka terrortámadást hajtottak végre Párizsban, megölve ezzel 129 embert. A merényletek alatt éppen a Franciaország-Németország barátságos mérkőzést játszották.
Cikkünk frissül
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/CUCLJSxWIAQGh4t.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/CUCMa2BWcAAlVJN.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/CUCQH1LWUAAlnWW.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/proxy (1).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/proxy.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/de-1447784111_zoom18_crop_800x600_800x600+38+0.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/148ee200a3df62c1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/das-stadion-bleibt-leer.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1792/hannover-am-abend-das.jpg)