A temesvári születésű, Németországban élő Andrei Ujică nem a történelmi valóságot kutatta, amikor alkotótársával videofelvételeket gyűjtött 1989 decemberéről. Arra volt kíváncsi, hogy miben más a korábbi forrásokhoz képest a mozgókép, amely először Romániában játszott „forradalmi szerepet”.

A „tele-forradalomként” is emlegetett 1989-es romániai rendszerváltásról Andrei Ujică már 1990-ben könyvet szerkesztett Hubertus von Amelunxennel együtt Televiziune/Revoluţie. Ultimatumul imaginii. România în decembrie 1989 címmel, ennek hatására vette fel vele a kapcsolatot Harun Farocki filmrendező, akivel közösen 1992-re elkészítették a Videogramme einer Revolution című archív felvételekből összevágott filmet. Az alkotást sokáig csak szűk körben látták, a román televízió egy évtizeddel később mutatta csak be. Az utóbbi években - az események 30. évfordulójához közeledve - több fesztiválon is vetítették, a hétvégén Kolozsváron zajló Les Films de Cannes à Cluj-Napoca fesztiválra Andrei Ujică személyesen is elkísérte a filmet.

Andrei Ujică és Harun Farocki az akkori kulturális miniszter, Andrei Pleșu segítéségével irodát kapott a bukaresti Nemzeti Színházban 1991-ben. A két évvel korábbi felvételeket hirdetés, ismerősök útján gyűjtötték össze, a filmes munkája miatt az összes bukaresti operatőrt ismerő Velvet Moraru segítségével. A felhasznált képsorokat ugyanis nem amatőrök készítették, sokkal inkább a televíziónál vagy a filmgyárakban dolgozó operatőrök, akik akkoriban már beszerezték a videotechnikát, meglátva ebben a mellékes kereseti forrás lehetőségét.A romániai rendszerváltás nem csak az utcán zajlott, hanem a televízióban is. Andrei Ujică szerint a Bukarestből élőben közvetített képsorokat rengeteg külföldi televízió is átvette, többen követték, mint az 1992-es olimpiai játékok legnézettebb pillanatait. A Videogramme einer Revolution azonban nem csak abból dolgozik, amit a tévé leadott, mutatja például a stúdióba benyomuló rendszerváltókat is, zavart izzadásukat az élő adás kezdete előtti percekben. A film első része dekonstruál, narrátor segítségével világít rá a képsorok felépítettségére, a második része pedig rekonstruál, a nézőre bízza, hogy a képek mögé lásson.Az archív felvétel Andrei Ujică felfogásában behatárolt, de minden eddiginél közvetlenebb hozzáférés a „történelem pszichológiájához”: a gesztusok, a mimika, az interakciók néhány dolgot elárulnak a szereplők lélektanáról. Mint mondta, a filmmel arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a videokamera megjelenése újfajta történelmi dokumentum megszületését jelentette. A történetírás sokáig szemtanúk visszaemlékezéseire, majd hivatalos dokumentumokra alapult, a fotó megjelenése is csak a pillanat kimerevítésére adott lehetőséget, a filmmel viszont sikerült részleteket rögzíteni az időből, ezt a tulajdonságot pedig a videokamera kiterjeszti, széles körben elérhetővé teszi.

Mit tanult a film készítésével a forradalomról, amiről személyesen lemaradt? Az újságírói kérdésre Andrei Ujică elmondta, személyes következtetése az volt, hogy a 18. század óta minden forradalom ugyanúgy zajlik le, és a volt szovjet blokkban végbemenő rendszerváltások közül a romániai volt az egyetlen, amely végigvitte a teljes, klasszikus forradalmi „forgatókönyvet” a zsarnok kivégzéséig, a klasszikus helyszíneket kiegészítve a tévéstúdió új történelmi helyszínével. Meglátása szerint a mindenkori forradalom mintázata ugyanaz: kell hozzá a félelemkorlát áttöréséhez szükséges kritikus tömeg, aztán van egy pillanat, amikor a hősies pátosz elgiccsesedik, elkerülhetetlenül felbukkan a diskurzus, hogy a forradalmat „ellopták”, kívülről beleavatkoztak, a vége pedig az „átmeneti állapotnak” nevezett komédia, ami esetenként évtizedekig is eltarthat.