Augusztus közepén ismét pörögnek a szoknyák Kolozsváron és környékén

11 ország 30 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt a 20. Szent István-napi Néptánctalálkozón Kolozs, Szilágy és Fehér megyében.

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 17-26. között szervezi meg az évfordulós néptánctalálkozót, amely az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált, írják közleményükben a szervezők.A rendezvényre vendégek érkeznek Görögországból, Lengyelországból, Észtországból, Lettországból, Olaszországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Horvátországból, Erdélyből.

A fesztivált ismét Kolozs, Szilágy és Fehér megyében rendezik meg, Kolozsvár mellett Désen, Mezőkeszüben, Zsobokon, Magyarfenesen, Tordaszentlászlón, Válaszúton és Miriszlón lesznek programok.

Második ízben szervezik meg augusztus 22-26. között a Heltai FolkNapokat, ahol naponta Kézműves- és Gyerektáncház, népzene-koncertek (Juhász zenekar, kalotaszegi, szászcsávási, magyarpalatkai muzsikusok, Kolozsvár környéki táncház-zenészek) és esti táncházak várják majd az érdeklődőket. A koncerteket Könczei Csongor Kalotaszeg, Belső-Mezőség, Maros-Küküllőmente hangszeres tánczenéjét bemutató ismeretterjesztő előadásai előzik meg.

Szintén a fesztivál keretében kerül megrendezésre augusztus 23-26. között a 12. Erdélyi Néptánc Antológia is, melynek alkalmával a beválasztott 10 erdélyi jeles néptáncegyüttes Tordaszentlászlón (augusztus 24.) valamint a Kolozsvári Magyar Operában (aug. 25.) mutatja be műsorát.

A 20. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári Szabadtéri Nemzetközi Gálájára augusztus 21-én, kedden 19 és 23 óra között kerül sor, ezt a már hagyományos nemzetközi népviseleti felvonulás előzi meg. A menet 18:15-kor indul a Heltai Alapítvány székházától, majd a Szent György/Béke tér – Jókai utca érintésével vonul a főtéri nagyszínpadhoz.

A 20. Szent István-napi Néptánctalálkozóról, a résztvevő együttesekről bővebb információt és a teljes programot a Facebook-oldalon, valamint a Heltai Alapítvány székhelyén és elérhetőségein találnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?