Már négyen visszaadták érdemrendjüket – Bayer Zsolt kitüntetése miatt tiltakoznak

Sorra adják vissza állami kitüntetéseiket magyarországi személyiségek tiltakozásul amiatt, hogy Áder János államfő pénteken a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta a gyűlölködő blogbejegyzéseiről ismert és ezekért meg is büntetett Bayer Zsolt újságírónak.

Az Index szerint vasárnap délutánig négyen kérték, töröljék nevüket a kitüntettek listájáról, mert vállalhatatlannak tartják, hogy nevük összefüggésbe hozható legyen a publicistáéval: Tóth Bálint matematikus professzor, Rózsa Péter újságíró, a Magyar Televízió Kultúrház című műsorának korábbi vezetője, Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa és Kenyeres István biotudós.

„Ma Ön odaítélte ezt a rangos elismerést valakinek, aki tevékenységével minden jóérzésű ember megvetését váltotta ki az elmúlt években. Evvel Ön megbecstelenítette, vállalhatatlanná tette mind az odaítélőt mind a kitüntetést magát” – írta Áder János államfőnek pénteken Kaltenbach Jenő.

Kenyeres István Facebookon is tiltakozott Bayer Zsolt kitüntetése ellen. A felháborodott kutató a publicistát féregnek nevezte, amiért azt írta, hogy „aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba”.

Bayer Zsolt blogján közölt gondolataiból a 444.hu az év elején gyűjtött össze egy csokorra valót. Csak 18 éven felülieknek ajánljuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?