Elfogadták a menekültügyi akciótervet az EU-csúcson

A nyugat-balkáni migrációs és menekültválságban érintett országok vezetői tizenhét pontos akciótervet fogadtak el a válság kezeléséről, amely gondoskodik a menekültek megfelelő téli szállásolásáról, utaztatásáról és a határok ellenőrzéséről. Növelik a balkáni országok és Görögország szálláshelykapacitását, valamint a határvédelmet is megerősítik.

A találkozót követő vezetői nyilatkozatok mind az elfogadott akciótervet minősítették: Angela Merkel német kormányfő szerint Európának azt kell megmutatnia, hogy az értékek és a szolidaritás kontinense. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, három dolgot kellett megvitatniuk a vezetőknek, a migránsoknak és menekülteknek a megfelelő menedék biztosítását a tél elől, az emberek áramlásának kezelését, valamint a határok ellenőrzését.

A találkozón résztvevő országok 17 pontos akcióterve alapján a legfőbb három feladatot igyekeznek ellátni, ezek közül a megfelelő menedék biztosítása Juncker szerint nem tűr halasztást. "Az nem lehet, hogy 2015 Európájában emberek magukra maradjanak, és mezőkön, a fagyban kelljen átvészelniük az éjszakát" - szögezte le a csúcstalálkozót kezdeményező politikus.

A határok lezárása nem hosszú távú megoldás

Megállapodás született arról is, hogy Görögországban és a Nyugat-Balkánon 100 ezerre nő a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek száma, ebből Görögország év végére 30 ezerre növeli a férőhelyek számát, továbbá Görögországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is 20 ezer új férőhelyet alakít ki - közölte az Európai Bizottság elnöke. "A rend helyreállításának egyetlen módja az emberek ellenőrizetlen áramlásának lelassítása" - hangsúlyozta Juncker, hozzátéve, az a politika nem elfogadható, hogy egyes országok egyszerűen szomszédjaikra hárítják át a menekültáradatot.

"Az embereket regisztrálni kell. Regisztráció nélkül jogok sem járnak" - tette hozzá a bizottság elnöke.  Juncker elmondása szerint már hétfőn minden ország kapcsolattartót jelöl ki, s a vállalások teljesülését heti rendszerességgel ellenőrizni fogják.

A határok megerősítéséről is megállapodtak, többek között nem csak az EU és az övezet, hanem a görög-macedón és a macedón-szerb határok ellenőrzését is javítani kell. A Juncker tájékoztatása szerint egy héten belül 400 fős erősítés érkezik az uniós határrendészettől Szlovéniába. "Olyan megoldás nem lesz, ami csodával ér fel. A határok lezárása nem hosszú távú megoldás. Európa nem egymás kárára, hanem egymás segítése révén épül" - hangsúlyozta.

Görögországban hotspotokat hoznak létre

Görögország elkötelezte magát a menekültkérelmek feldolgozását segíteni hivatott hotspotok létrehozásában. Angela Merkel szerint ez fontos és minőségi előrelépés a helyzet rendezettebb kezelése és a terhek megosztása felé az Európai Unióban. A kancellár emellett az érintett országok közötti információáramlás javításának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 17 pont a Juncker által elmondottak mellett azt tartalmazza, hogy az érintett államok 24 órán belül megfogalmazzák szükségleteiket, valamint az érintettek értesítése nélkül nem támogatják a migránsok és menekültek eljutását egy másik ország határához. A dokumentumban arra is kitértek, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik nem kérnek menekültstátust, valamint az összes rendelkezésre álló eszközzel tájékoztatják a migránsokat jogaikról és kötelezettségeikről.

Kapcsolódók

Kimaradt?