Nem akarnak háborúba menni az ukrajnai románok

Útlezárással tiltakoznak a román határnál lévő nyugat-ukrajnai, részben románok lakta Csernyivciben a héten elrendelt újabb katonai mozgósítás ellen - számolt be pénteken több ukrán média.

A megye több teleülésén kezdődtek tiltakozóakciók. Szemtanúk szerint a tüntetők betontömbökből emelt masszív barikáddal zárták le a Csernyivci városából a román határ felé vezető nemzetközi autóutat is, ezért a Romániába utazóknak Moldova felé kell kerülniük.

A demonstrálók azt mondják, azért vonultak kii tiltakozni, mert "csak az egyszerű embereket" érinti a mozgósítás, a jelenleg hatalmon lévő politikusok fiai nem kapnak behívót. Másrészről olyan hírek terjednek, amelyek szerint a "terrorellenes műveletben" részt vevő katonák nem kapnak megfelelő ellátást. 

A tüntetők - mint a helyszínen elmondták - kifogásaikkal Petro Porosenko elnökhöz készülnek fordulni. Eközben Volodimir Matvijcsuk pénzügyminiszter-helyettes pénteki kijevi sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy úgynevezett "hadiadót" vetnek ki a bérekre - 1,5 százalékos mértékben - az ukrán fegyveres erők finanszírozásának biztosítása érdekében. Szavai szerint parlamenti képviselők javasolták ezt, és a tárca egyetért vele.

Kimaradt?