A normandiai partraszállás a második világháború sorsdöntő hadművelete volt, melynek során a szövetséges csapatok partra szálltak a náci Németország által megszállt Normandiában, új, nyugati frontot nyitva a háborúban. Ez kereken hetven évvel ezelőtt, 1944. június 6-án történt.

1943 januárjában Churchill és Roosevelt találkozót tartottak Casablancában egy második front megnyitásának lehetőségeiről. Frederick E. Morgan altábornagyot bízták meg a tervek kidolgozásával. A választás Normandiára esett. 1943 augusztusában Churchill és Roosevelt ismét találkoztak, és 1944 májusára tűzték ki a támadás időpontját.

Decemberben Roosevelt Eisenhowert  nevezte ki a Szövetséges Erők Főparancsnokának, aki ezek után a partra szálló erők parancsnoki posztjára Bernard Law Montgomery brit tábornokot választotta. Montgomery kiváló stratéga is volt, tapasztalt harcos, és kiváló vezető. Montgomery átvizsgálta a Morganék által elkészített terveket, de túl sebezhetőnek, és kisigényűnek találta azokat. Az általa végrehajtott legfőbb változtatás az volt, hogy jóval nagyobb léptékűvé alakította át a partraszállást, és 50 mérföld szélességben öt partot érintett az eredeti három helyett.

Montgomery tudta, egy hatalmas inváziónál elengedhetetlen, hogy nehézfegyverzet fedezze a gyalogságot, másrészt, hogy egy jól védett kikötőt megtámadni öngyilkosság. Meg kellett tehát oldani a tankok biztonságos partra juttatását, másrészt alternatív kikötőt kellett biztosítani az utánpótlás partra juttatására.

A tankokkal kapcsolatos kérdéseket a nyugállományból visszahívott Percy Hobart vezérőrnagy oldotta meg aki kifejlesztette a kétéltű DD tankot, a Bobbin tankot (34 méter hosszú szőnyeget fektetett maga elé a süppedős talajon), a lángszóróval felszerelt Krokodilt, a Churchiltt (30 láb hosszú hídat szereltek az elejére) és az aknaszedő és -megsemmisítő Rákot. Az amerikaiak komolytalannak tartották ezeket az eszközöket, és inkább kétéltűeket használtak – ezért aztán súlyos árat fizettek.

Megtévesztő hadművelet

Churchill már 1942-ben felismerte a nehézségeket a mesterséges kikötőkkel kapcsolatban. A kikötők megtervezésével Bruce White dandártábornokot bízták meg, aki olyan kikötőt tervezett, amelyet darabokra szedve, vontatással visznek át a Csatornán, és a part mellett gyorsan összeszerelik. Az egységeket 500 gyártól rendelték meg, és a tervet teljes titoktartás övezte.

A németek megtévesztésére hadműveletet hajtottak végre, azt a látszatot keltve, hogy a partraszállás Pas-de-Calais-nál lesz. Dover környékén furnérlemezből készült felszereléseket, és felfújható gumitankokat „összpontosítottak”. Folytatódott a Calais mögötti vasúthálózat bombázása, képzeletbeli fantom sereg (az 1. Amerikai Hadseregcsoport) „gyülekezett” Kentben. A „parancsnoksággal” George Patton tábornokot bízták meg. A dezinformációt William Stephenson, és csapata végezte, miközben megfejtették a németek kódjait, és külön „legendákat” dolgoztak ki az értesülések valódi forrásának eltitkolására.

„Holttestvadászat”

Április 25-én felpakolták a csapatokat és a felszerelést Brixham-kikötőnél. Két nap rakodás után végre elindultak. A főpróbát végző amerikai hajóhad véletlenül egy 9 torpedónaszádból álló német hajórajra bukkant. A németek torpedókat vetettek be, majd a sötétség leple alatt elmenekültek. Az emberveszteség, és a két hajó elvesztése mellett a szövetségesek legnagyobb gondja az volt, hogy néhány tisztnél létfontosságú papírok voltak, amelyek meghatározták a partraszállás helyét. Napkelte után addig kutattak, míg ezeket a holttesteket meg nem találták.

Június 4-én a hírek nem voltak biztatóak: a meteorológusok szerint a tomboló tenger és az orkánszerű szél miatt lehetetlenné válik a légi támogatás, a tengeri ágyúzás.

Másnapra a helyzet semmit nem javult. Eisenhower mindent mérlegelve június 6-ára tűzte ki a D-nap idejét, de adott még egy kis esélyt magának. A parancsnokokkal és meteorológusokkal a kora hajnali órákban még egyszer egyeztetett. Hajnali fél négykor hurrikánszerű szél volt. A meteorológusok másnapra viszonylag jó időt jósoltak, és feltételezték, hogy 36 órán keresztül olyan is marad. Eisenhower döntött: megkezdik a támadást.

A német haderők

A németeknek Nyugat-Európában ekkor 60 hadosztályuk van, ebből 11 páncélos. A gyalogoshadosztályok mintegy fele azonban nem volt megfelelő szállítójárművel felszerelve. Néhány hadosztályt Oroszországból helyeztek át Franciaországba, hogy a katonák kipihenjék kissé az ottani harcok súlyos veszteségeit.

A nyugat-európai német erők főparancsnoka von Rundstedt marsall, Franciaország északi részén elhelyezkedő "B" hadseregcsoport parancsnoka Rommel marsall, a déli országrészben Blaskowitz tábornok parancsol. A német vezénylést azonban szokás szerint Hitler megzavarta, ő ugyanis részt követel a taktikai döntések meghozatalából is. De a németek nem voltak tisztában sem az ellenséges főcsapás helyével és irányával, sem azzal, hogy hogyan lehetne védekezni ellene. Rommel meggyőződése szerint hogy a partraszállásra Normandiában kerül sor, Hitler viszont rögtön a partraszállás után, rá jellemző módon azonnal cselre gyanakszik.

Rommel és von Rundstedt a tartalék páncéloshadosztályok felhasználásában sem tud megegyezni. Rundstedt szerint egy nagy központi tartalékegységet kell kialakítani, amit majd akkor lehet bevetni, amikor már ismert lesz az invázió súlypontja. Rommel ezzel szemben a tartalékok egyenletes partmenti elosztásának híve, meggyőződése szerint ugyanis a szövetségesek légifölénye lehetetlenné teszi bármilyen nagyobb tartalék mozgósítását.

Hitler kompromisszumos döntést hozott, amivel mindkét stratégiai elképzelést megtorpedózta. Felszabadított ugyan Rommel számára néhány páncéloshadosztályt, de csak feleannyit, mint amennyit Rommel szeretett volna. Így viszont von Rundstedt kezében sem marad elegendő erő.

A partra szálló szövetséges haderők

A hadművelet az Overlord (Hűbérúr) fedőnevet kapta, és nagy részben azért lehetett sikeres, mert a németek azt hitték, hogy a partraszállás a Somme-tól északra fog bekövetkezni. Ennek több oka volt: az átkelés itt volt a legrövidebb, a légierő támogatása itt érvényesülhetett a legjobban. A Ruhr-vidék – Németország gazdasági szíve – felé is itt vezetett a legrövidebb út, de a német hadvezetést megtévesztette a szövetségesek félrevezető hadművelete is.

A hadművelet kezdetére 55 gyalogos, 25 páncélos, 2 hegyi és 4 ejtőernyős, összesen 86 hadosztályt vontak össze. A terv szerint 175 000 ember szállna partra az első 24 órában, 1 500 tank, 10 000 motoros jármű és 3 000 nehézfegyver kíséretében. A légierő 5 049 vadászrepülőgépet, 3 467 nehézbombázót, 1 645 közepes- és könnyű bombázót, 698 egyéb harci repülőgépet, 2 316 szállító repülőgépet és 2 591 vitorlázó repülőgépet számlált. Az inváziós haditengerészeti erők állománya 6 csatahajó, 2 monitor, 22 cirkáló, 93 romboló, 159 kisebb hajó, 255 aknaszedő hajó, 233 deszant-szállítóhajó és 853 deszant-naszád volt. Az expedíciós erők összlétszáma 1944. június 6-án 2 876 439 katona volt.

A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv öt helyen irányzott elő partraszállást. A Carentani-öbölben két oldalt az amerikai 1. hadsereg első erőinek kellett két helyen, ehhez csatlakozva keleten, a normandiai parton az angol 2. hadseregnek kellett három helyen hídfőt létesítenie. A hídfők – nyugatról keletre – a Utah (4. amerikai gyalogos hadosztály), az Omaha (1. amerikai gyalogos hadosztály), a Gold (50. brit gyalogos hadosztály), a Juno (3. kanadai gyalogos hadosztály) és a Sword (3. brit gyalogos hadosztály) fedőnevet kapták.

Az első nap

Az 1. amerikai hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a hadművelet első napján szálljon partra a weyoi öböl mindkét oldalán és az első nap végére vegyen birtokba egy 30 km széles, és 8–10 km mély hídfőt, majd egyesüljön a ledobott légideszanttal. A VII. hadtestnek a hadművelet 3. napján Valognes-st Sauveur-Le Vicomte vonalat kellett birtokba vennie, és a hadművelet 16. napjára el akarták foglalni az egész Contentin-félszigetet és Cherbourg kikötőjét. Az V. hadtest feladata az Aura folyótól északra eső körzet birtokba vétele és az ellenség ellenlökéseinek elhárítása volt.

Az angol 2. hadsereg feladata az első napon a Caentól északra való partraszállás és még ezen a napon a Beyeux-Caen-Cabourg terepszakasz elérése, majd páncélos csapatokkal a támadás kifejlesztése, és az ellenség fő erőinek lekötése, hogy az amerikai 1. hadsereg szabadon tevékenykedhessen.

A partraszállási térség kiszélesítése után bevetésre került az amerikai szakaszon az amerikai 3. hadsereg, majd az angol szakaszon a kanadai 2. hadsereg. A két amerikai hadsereg és a 12. hadseregcsoportot Bradley tábornok, a két brit hadsereget és a 21. hadseregcsoportot Montgomery tábornagy parancsnoksága alatt egyesítették. A főparancsnokság Eisenhowerra szállt.

Caenban június 12-én már tizenkét, közöttük négy páncélos hadosztály állt harcban. A légioffenzíva lehetetlenné tett minden összeköttetési útvonalat. Július 8-án egy német jelentés tudatja: "Párizstól nyugatra és délnyugatra immár minden vasúti közlekedés lehetetlen". Az Overlord hadművelet végül döntő módon hozzájárult a szövetségesek sikeréhez, a harmadik front megnyitása voltaképpen a náci Németország halálát jelentette.