Lemondott párttisztségeiről Vasile Blaga

A korrupcióval való meggyanúsítását követen szerdán lemondott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén betöltött társelnöki tisztségéről Vasile Blaga.

A politikust szerda délelőtt rendelte be kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A nyomozóhatóság befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Blagat, a DNA azt állítja: a 2009 és 2012 között egy ideig belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikus törvénytelenül szerzett pénzt pártja számára. Román hírforrások szerint többszázezer eurót kapott olyan vállalkozásoktól, amelyeket befolyását felhasználva juttatott állami megrendelésekhez, ezek a cégek szerződésenként tíz százalékot fizettek az nagy összegű szerződések odaítéléséért.

Vasile Blaga szerdai közleményében azt írja: a PNL társelnökeként nem követelhetné meg többé kollégáitól a párt etikai kódexének betartását, ha ő maga nem felel meg azoknak. Hozzátette: ártatlanságát az igazságszolgáltatás előtt fogja bebizonyítani.

Blaga ugyanakkor a PNL kampányfőnöki tisztségéről is lemondott.

Mint ismeretes, december 11-én parlamenti választásokat rendeznek Romániában és eddig több jele volt annak, hogy a PNL korrupcióellenes szlogenekkel igyekszik alternatívát kínálni a választási győzelemre esélyesebbnek tartott Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben. Klaus Johannis államfő is több ízben arra kérte a választókat, hogy ne szavazzanak olyan pártokra, amelyek bűnvádi eljárás alatt álló, vagy már elítélt jelölteket indítanak listáikon.

A PNL-t most a párt másik társelnöke, Alina Gorghiu egyedül vezeti, aki a liberális szárny képviseletében, Klaus Johannis államfővé választása után jutott a pártfúzió nyomán létrejött, európai néppárti tagsággal rendelkező új jobbközép párt élére.

Kapcsolódók

Kimaradt?