Továbbra is szárnyal a hazai légiforgalom

De nem mindenhol, a marosvásárhelyi repülőtér utasforgalma csökkent az utóbbi egy évben.

Szeptemberben 10 százalékkal nagyobb volt a romániai repülőterek utasforgalma, mint egy évvel korábban. Az első őszi hónapban 2,801 millió utas fordult meg a hazai légikikötőkben, míg 2024 szeptemberében 2,539 millió, derül ki a Romániai Repterek Egyesületének (AAR) adataiból.Több a járat, több az utas | Fotó: Pixabay

Az Otopeni-i nemzetközi repülőtér forgalma 1,641 millió főre nőtt, ami közel ötszöröse a második legforgalmasabb objektum, a kolozsvári 358 ezres forgalmának. A dobogóra Iași (217 ezer utas) fért még fel, majd Temesvár (143 ezer utas), Nagyszeben (85 ezer), Suceava (70 ezer) és Craiova (61 ezer) következik.

Leginkább a nagyszebeni és a băneasai reptér forgalma nőtt 32 157, illetve 25 212 utassal. Előbbin egy év alatt több mint kétszeresére nőtt az utasok száma. A másik végletet a bákói reptér jelenti, amely szeptemberben már csak közel 47 ezer utast fogadott, 13 541-gyel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Jóval kisebb mértékben, de a  marosvásárhelyi repülőtéren is csökkent az utasok száma, közel 21 ezerről 17 342-re. Brassóban minimális mértékben nőtt az utasforgalom, 30 121 főről 31 887-re.

A járatszám tekintetében Nagyvárad (418) megelőzi Bákót (399) és Brassót (364), amelyek az utasforgalom tekintetében előtte állnak. Ez azt jelenti, hogy utóbbi két reptér esetében a járatok telítettsége sokkal nagyobb, mint Nagyváradon. A vidéki légikikötők közül Kolozsvárról indul, illetve ott landolt a legtöbb gép, 2875, majd Iași (1661), Temesvár (1459), Băneasa (1335) és Nagyszeben (849) következik a rangsorban. A legkevesebb gépet, 102-t, a szatmári repülőtér fogadta. Ennél a roppant csekény utasforgalmat lebonyolító tulceai (135) és aradi (285) reptéren is több repülőgép fordult meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?