Továbbra is az autóipartól függ a román export

A három legnagyobb exportőr mindegyike az autóiparban tevékenykedik, az első 20-ból pedig 11.

91,9 milliárd euróra nőtt az export értéke tavaly az egy évvel korábbi 74,7 milliárdról, írja az economedia.ro. Ez 23 százalékos növekedésnek felel meg. A kivitelt egyértelműen az autóipar uralta, a 20 legnagyobb exportőr közül 11 ebből az ágazatból került ki.Fotó: Agerpres

A három legnagyobb exportőr mindegyike az autóiparban tevékenykedik. Az első az Automobile Dacia, a második a Ford Románia, a harmadik pedig a Mercedes-Benz AG. tulajdonában levő alkatrészgyártó, a Star Assembly. Az ágazati cégek közül az Autoliv, a Michelin, a Pirelli Tyres, a Continental Automotive Systems, a Continental Automotive Products, a Continental Automotive Románia, a Garrett Motion és a Hella szintén bekerült a Top 20-ba.

Két másik toplistás cég, a Robert Bosch és a Flextronics termékei között szintén szerepelnek autóalkatrészeket.

Az energetikai szektor három vállalattal képviselteti magát. Ezek a 4. helyen álló Rompetrol Rafinare, az 5. OMV Petrom és a 7. Transelectrica. Felkerült még a listára a Liberty kohászati kombinát, a csöveket gyártó zilahi Silcotub és két mezőgazdasági vállalat, a Glencore Agricultura és a COFCO International.

A 20 legnagyobb exportőr tavaly 25,5 százalékkal járult hozzá a teljes kivitelhez, 23,4 milliárd euróval.   

Kapcsolódók

Kimaradt?