Több mint félmillió jogi és magánszemély vette igénybe a hitelmoratóriumot

Mintegy 550 ezer jogi és magánszemély vette igénybe a hitelmoratóriumot, amelyet a román állam, valamint a kereskedelmi bankok kezdeményeztek a hitelesek védelme érdekében – közölte csütörtökön Leonardo Badea, a Román Nemzeti Bank kormányzó-helyettese.

A hitelmoratórium következtében nem törlesztett hitelek összege 41 milliárd lej, a teljes hitelállomány 13,8 százaléka. 

Az állami hitelmoratóriumot az 550 ezer igénylő 75 százaléka vette igénybe, a többi 25 százalék a kereskedelmi bankok által felkínált programokhoz folyamodott. A kormányzó-helyettes szerint a kereskedelmi bankok megértették, hogy ügyfeleik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt, ezért ők maguk is ügyfeleik segítségére siettek. Hozzátette: a hitelmoratóriumot a jogi személyek közül főleg az iparban, az ingatlanpiacon és a kereskedelemben működő cégek vették igénybe.

Az állami hitelmoratórium – a törlesztő részletek ideiglenes felfüggesztése – csak azok esetében lépett hatályba, akik ezt igényelték a bankjuknál. Nekik bizonyítaniuk kellett, hogy bevételük 25 százalékkal csökkent három hónap alatt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?