Tizenharmadik éve a világ legértékesebb márkája az Apple

Már a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as „Best Global Brands” vállalati rangsorában. A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

A második helyen a Microsoft áll, márkaértéke 10,2 százalékkal, 388,5 milliárd dollárra nőtt. A harmadik helyezett Amazon márkaértéke 7,3 százalékkal, 319,9 milliárd dollárra emelkedett. A negyedik helyen sem volt változás tavalyhoz képest, a Google értéke 8,9 százalékkal, 317,1 milliárd dollárra emelkedett. Idén is ötödik a listán a Samsung, 10 százalékos márkaérték-csökkenéssel, 90,5 milliárd dollárra – írja az MTI.Az Apple értéke 3,7 százalékkal kisebb, mint tavaly | Illusztráció: Unsplash

A hatodik helyezett a Toyota 2 százalékos márkaérték-növekedéssel, 74,2 milliárd dollárra, a hetedik a Coca-Cola, amelynek a márkaértéke tavalyhoz képest 1,9 százalékkal, 60,1 milliárd dollárra csökkent. A listán a tavalyi 15. helyről a nyolcadikra ugrott előre az Instagram, értéke 27 százalékkal, 57,3 milliárd dollárra emelkedett. Megtartotta kilencedik helyét a McDonald's, márkaértéke egy év alatt 0,1 százalékkal, 53 milliárd dollárra emelkedett. A tavalyi 8. helyről a tizedikre csúszott vissza a Mercedes-Benz, amelynek a márkaértéke 15 százakkal, 50,1 milliárd dollárra zuhant.

Az idei százas listát a tavaly még a 88. helyen álló DHL zárja, amelynek a márkaértéke 5,7 százalékkal, 6,9 milliárd dollárra mérséklődött. Az Nvidia chipgyártó a Best Global Brands történetének legnagyobb márkaérték-növekedését érte el, 115,9 százalékkal, 43,2 milliárd dollárra emelkedett, amivel a 15. helyre került.

Az idei 100-as rangsorba 12 új cég került be, soha még ennyi a jelentés közel két és fél évtizedes történetében. Az új belépők között szerepel a Booking.com (32.), az Uniqlo (47.), a Monster (70.), a John Deere (88.), a BYD (90.) és a Shopify (99.).

A top 100 márka összértéke 3600 milliárd dollár, ami 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A rangsor első közzétételekor, 2001-ben a top 100 márka összértéke 988 milliárd dollár volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?