Az Apple a legértékesebb márka a világon a Brand Finance szerint

Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2021-es Global 500 ranglistája szerint.

A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 263,4 milliárd dollár, 87 százalékkal nőtt egy év alatt. A cég tavaly a harmadik, egy évvel korábban és az azt megelőző évben egyaránt a második volt a listán. A második helyre szorult vissza az előző három év listavezetője, az Amazon.com, amelynek a márkaértéke 15 százalékkal, 254,2 milliárd dollárra emelkedett. A Google a tavalyi második helyről a harmadikra csúszott vissza, márkaértéke 1 százalékkal, 191,2 milliárd dollárra nőtt.Forrás: Brand Finance

Az első tízes csoportban megőrizte negyedik helyét a Microsoft, márkaértéke 117,1 milliárd dollárról 140,4 milliárd dollárra nőtt. Nincs változás az ötödik helyen sem, a Samsung márkaértéke 94,5 milliárd dollárról 102,6 milliárd dollárra emelkedett. A tavalyi nyolcadik helyről a hatodik helyre jött fel a Walmart amerikai kiskereskedelmi cég, piaci márkaértéke 77,5 milliárd dollárról 93,19 milliárd dollárra nőtt.

A hetedik helyen maradt a Facebook, amelynek a piaci márkaértéke 79,8 milliárd dollárról 81,48 milliárd dollárra emelkedett. A tavalyi hatodik helyről a nyolcadikra csúszott vissza a kínai ipari és kereskedelmi bank (ICBC), márkaértéke 80,1 milliárd dollárról 72,8 milliárd dollárra csökkent. A listán a kilencedik a Verizon (68,9 milliárd dollár), a tizedik pedig a WeChat (67,9 milliárd dollár). 

Süvített a Tesla

Azt, hogy mekkora befolyása van a technológiai innovációnak a brandérték alakítására, a legjobban a Tesla esete bizonyítja. Az elektromos autógyártó márkaértéke egy év alatt 158 százalékkal, 32 milliárd dollárra emelkedett, ilyen jelentős drágulást a listán szereplő egyetlen cég sem ért el. Az értéknövekedés tekintetében a második az Alibaba.com, amelynek márkaértéke 108 százalékkal, 39,2 milliárd dollárra emelkedett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A pandémia különösen sújtotta a légi közlekedésben érintett cégeket, a repülőgépgyártó Boeing márkaértéke 40 százalékkal, 13,6 milliárd dollárra csökkent, az Airbus-é pedig 36 százalékkal, 9,1 milliárd dollárra esett, míg az American Airlines légitársaság márkaértéke 40 százalékkal, 5,3 milliárd dollárra süllyedt.

Kapcsolódók

Kimaradt?