Sosem fogyott még annyi pezsgő a világon, mint tavaly

A fogyasztás 5,5 milliárd eurót tett ki.

Rekordösszegű volt a világ pezsgőfogyasztása 2021-ben. Az eladások értéke hozzávetőleg 5,5 milliárd euró volt. Ez minden idők legjobb üzleti eredménye a pezsgőgyártók számára, 10 százalékkal túlszárnyalja a korábbi rekordot. Ez 2019-ból származik, amikor a globális pezsgőfogyasztás 5 milliárd eurót tett ki.Jó évük volt tavaly a pezsgőgyártóknak | Fotó: Pexels

Annak ellenére döntött meg minden korábbi rekordot tavaly a világ pezsgőfogyasztása, hogy több országban hónapokon keresztül nem is lehetett éttermeket és bárokat látogatni a koronavírus miatt.

A Comité Champagne nevű, több mint 16 ezer szőlőtermesztőt és 320 pezsgőtermelőt képviselő szervezet szerint a világ legjelentősebb pezsgőtermelője, azaz Franciaország 2021-ben 180 millió palacknyi pezsgőt exportált, ami óriási, 38 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. Igaz, a 2020-as számokat kifejezetten megtépázta a járvány, tehát alacsony a bázis, a 2021-es adatok azonban így is rekordnak számítanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?