Robbanásszerűen nőtt a cigarettacsempészet az első negyedévben

Hatszor annyi feketepiaci dohányáru került a hatóságok kezébe, mint 2022 azonos időszakában.

Nagyon fellendült idén a cigarettacsempészet Romániában, írja az economedia.ro. Az első negyedévben hatszor annyi csempészett cigarettát foglaltak le a hatóságok, mint 2022 azonos időszakában.Fotó: Pixabay

Csak márciusban 14,5 millió szál, 9,5 millió lej értékű, a feketepiacról származó cigaretta került a bűnüldöző szervek kezébe, ami abszolút rekordot jelent. Egy évvel korábban ennek a mennyiségnek a töredékét foglalták le, mindössze 580 ezer szálat.

Pedig tavaly úgy tűnt, hogy a hatóságok nyerésre állnak a csempészekkel vívott háborúban. A Novel Research piackutató cég szerint az illegális termékek piaci részesedése 7,1 százalékra csökkent 2022-ben, ami az elmúlt 15 év legjobb adata. 2010-ben a feketepiac a teljes forgalomnak még a 27 százalékát tette ki.

A feketepiac első számú központjának Dolj megye tűnik, ahol az első negyedévben 13,2 millió szál cigarettát foglaltak le. Brassóban 3,8 millió szál akadt horogra, Máramaros, Suceava és Teleorman megyében pedig 2,5-2,5 millió. A feketepiac és a csempészet legfontosabb központjai, logikus módon, a határmenti megyék.

Romániának 2000 kilométeres közös határa van EU-n kívüli államokkal, Ukrajnával és Szerbiával, ahol a dohány ára lényegesen alacsonyabb, mint az Európai Unióban.

Románia az illegális dohányáru negyedik legnagyobb piaca az Európai Unióban, s az első számú Középkelet-Európában, nálunk hozzák forgalomba a teljes mennyiség hozzávetőleg 6 százalékát.

Tavaly 2 milliárd lej bevételtől esett el az államkassza a cigarettacsempészet miatt, az elmúlt 11 évben pedig a 32 milliárd lejt veszett az állam.

Kapcsolódók

Kimaradt?