Nők által vezetett start-up vállalkozásokat támogatna az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett start-upokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni - közölte az uniós bizottság kedden.

A támogatás segíteni fogja, hogy a nők által vezetett új technológiai vállalkozások a jövőben a mélytechnológia élvonalába kerüljenek. Az uniós bizottság indoklása szerint a célzott támogatást biztosító uniós program indítására azért volt szükség, mert az innovatív start-up vállalkozásoknak csak 15 százalékát alapították kizárólag nők.

A nők által vezetett vállalkozások kevesebb kockázati tőkét vonnak be, mint a kizárólag férfiak által irányított cégek, ideértve a létfontosságú korai beruházási szakaszt is, és rendszerint a bevont tőke összege is alacsonyabb. Európa-szerte a kockázati tőkének csak mintegy 5 százaléka áramlik a női és férfi vállalkozók által közösen irányított vállalkozásokhoz, és mindössze 2 százaléka a kizárólag nők által vezetett cégekhez.

A nemek között az innováció területén tapasztalható különbségeket kívánja mérsékelni a kezdeményezés - tudatták. A program a korai, azaz a legkockázatosabb szakaszban biztosít támogatást a nők által vezetett mélytechnológiai induló vállalkozásoknak. A program 75 ezer euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi támogatást kínál a nők által vezetett induló vállalkozásoknak, amelyek ezen túlmenően coaching és mentorálási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek az Európai Innovációs Tanács (EIC) programjában.

A november 10-én záruló kísérleti pályázati felhívás keretében várhatóan közel 50 ígéretes mélytechnológiai induló vállalkozás jut finanszírozáshoz - tették hozzá.

(Címlapi illusztráció forrása: pixabay.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?