Megmozdult a munkaerőpiac, több állást hirdettek meg januárban, mint a válság kitörése előtt

Erdélyben Kolozsváron, Temesváron és Brassóban van a legtöbb betöltetlen állás.

Nagy volt a mozgás a munkaerőpiacon januárban. Három hét alatt 20 ezernél több állást hirdettek meg a legnagyobb hazai munkaközvetítő internetes platformon, az eJobs-on. A legtöbb állásajánlat, 4 300, a kiskereskedelemből érkezett. Ennek az oka az, hogy a nemzetközi áruházláncok a gazdasági válság ellenére is dinamikusan terjeszkednek.

Nagy aktivitást mutattak a szolgáltatások, az informatika, a telekommunikáció, az élelmiszeripar és az építőipar területén tevékenykedő munkaadók is. „Látunk olyan területeket is, mint például a vendéglátóipart, melyek hónapokon keresztül kivártak, most azonban elkezdtek embereket keresni. Tavaly csak néhány, éppen a válság miatt fellendült ágazat esetében beszélhettünk tömeges alkalmazásokról, most azonban minden gazdasági szektorba keresnek dolgozókat. Erre jó példa a telekommunikáció és a bankszektor” – nyilatkozta Bogdan Badea, az eJobs vezérigazgatója.

A meghirdetett állások több mint fele Bukarestben és Ilfov megyében található. A hirdetések száma alapján három erdélyi város, Kolozsvár, Temesvár és Brassó, majd Ploiești és Iași következik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az eJobs portálon idén 127 ezer munkakereső volt aktív, ők 1,2 millió jelentkezést töltöttek fel. Ez meghaladja a tavalyi év azonos időszakának az aktivitását, amikor is 106 ezer volt a jelentkezők száma. Idén az álláskeresők zöme kezdő, illetve közepes, 2-5 éves tapasztalattal rendelkező személy.

Az eJobs által a munkát keresők körében végzett felmérés azt mutatja, hogy többségük kedvező ajánlat esetén sem volna hajlandó külföldön munkát vállalni. A külföldi munkavégzést elutasítóak aránya lényegesen magasabb, mint az elmúlt években. Ugyancsak magas azok aránya, akik semmikép nem akarnak vállalkozásba fogni, hanem alkalmazottak szeretnének lenni.

(Nyitókép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?