Meghaladta a 200 ezret az áramtermelő-fogyasztók száma

Egy év alatt hozzávetőleg 90 ezerrel nőtt a számuk, s a fejlődésnek még koránt sincs vége.

Robbanásszerűen nőtt tavaly az áramtermelő-fogyasztók, az úgynevezett proszumerek száma, írja az economica.net. Az Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint január végén már 203 984-en voltak, kb. 78 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt mintegy 90 ezerrel nőtt a számuk.Egyre több a háztetőre szerelt napelem | Fotó: Pixabay

A termelő-fogyasztók számának növekedésével párhuzamosan nőtt a beépített termelési kapacitásuk is, mely január végén 2442 MW volt. Ez már csak kevéssel marad el az ország valamennyi gáz- és széntüzelésű erőművének a 2700 MW-os beépített kapacitásától.

A termelő-fogyasztók túlnyomó többsége magánszemély, ők kb. 180 ezern vannak, miközben a jogi személyek száma közel 23 800. A beépített kapacitás tekintetében viszonylag kiegyenlített a helyzet, a magánszemélyeknek 1132 MW-juk van, míg a jogi személyeknek 1310 MW-juk.

A legtöbb proszumer Ilfov megyében van (13 400), majd Temes (10 ezer) és Bihar (8300) következik. Ugyanez a sorrend a termelési kapacitás tekintetében.  

A termelő-fogyasztók számának dinamikus növekedése minden valószínűség szerint idén is folytatódni fog. A Fotovoltaikus Zöld Ház program idei költségvetése rekordértékű, 2,2 milliárd lej. Ehhez jön még 400 millió lej, amivel az állam az akkumulátorok beszerzését támogatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?