Listázzák az uniós projekteket: ha nem állnak jól velük, úszik a finanszírozás
Dragoş Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.
A kabinet keddi ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el az uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházásokról. Ez alapján felmérik, hogy melyek azok a beruházások, amelyeket 2026. augusztus 31-éig végre lehet hajtani.
Dragoş Pîslaru a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a rendelet elfogadását követően a minisztériumoknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy listát készítsenek azokról a projektekről, amelyek végrehajtási fázisa meghaladta a 30 százalékot.
A miniszter szerint azonban még azok a projektek is finanszírozást kaphatnak, amelyek nem készültek el ugyan 30 százalékban, de 2026 augusztusáig teljes mértékben megvalósíthatók. A minisztériumoknak listázniuk kell a projektek beruházási költségeit is.
Pîslaru hangsúlyozta azonban, hogy azon projektek esetében, amelyeknek a végrehajtási fázisa 30 százalék alatt van, a finanszírozási szerződést felfüggesztik, nem pedig felbontják.
Azon projektek esetében, amelyeket nem fognak már az uniós helyreállítási forrásokból finanszírozni, a kormány alternatív finanszírozási lehetőségeket keres - magyarázta a miniszter.
Pîslaru szerint a kedden elfogadott sürgősségi rendelet előrelépést jelent a közpénzekkel való gazdálkodás hatékonyságának növelése és az átláthatóság biztosítása terén. A miniszter rámutatott, a kabinet a következő időszakban egy másik sürgősségi rendeletben forrásokat biztosít a már elkezdett projektekhez, hogy a jövő év második felére le lehessen ezeket zárni.
CSAK SAJÁT