Lecsaptak az őrző-védőkre
Országos razziát indított az országos adóhatóság (ANAF) keretében működő adócsalás elleni főigazgatóság: összesen 62, vagyonvédelmi és őrzési szolgáltatásokat nyújtó társaságot ellenőriznek, amelyeket jelentős adókockázatúnak minősítettek az állami költségvetés felé fennálló adó- és járulékkötelezettségek elkerülésének gyanúja miatt.
Az ANAF elnöke, Adrian Nica korábban jelezte: az őrző-védő szektor az adóhatóság szerint fokozott adóelkerülési kockázatot hordoz.

A cégek kiválasztása összetett kockázatelemzés alapján történt. Az elemzések rendszerszintű gyakorlatokra utaltak, például az adóalap mesterséges csökkentésére, az adókötelezettségek formális „kiszervezésére”, valamint az elvégzett tevékenység volumene és a bevallott kötelezettségek közötti ellentmondásokra, idézi az ANAF közleményét a News.ro.
Az ellenőrzések nemcsak a társaságok székhelyein zajlanak, hanem több mint 300 olyan objektumban is, ahol az érintett cégek alkalmazottai teljesítenek szolgálatot. Az ellenőrök a helyszíni működési adatokat vetik össze a személyzeti nyilvántartásokkal és a bevallott adókötelezettségekkel.
Az akció célja annak vizsgálata is, hogy a vállalatok megfelelően számítják-e, vonják-e le és fizetik-e be a bérjövedelmek után járó adót és a kötelező társadalombiztosítási hozzájárulásokat.
Az ANAF kockázatelemzése többek között az alábbi gyanúkat vetette fel: be nem jelentett vagy aluljelentett foglalkoztatás alkalmazása; a munkavállalók formális minimálbéres bejelentése, miközben további, nem adózott juttatásokat kapnak; mesterséges együttműködési formák (szolgáltatási szerződések, láncszerű alvállalkozás) alkalmazása a munkaviszony leplezésére és az adóteher áthárítására köztes vállalkozásokra; a bevételek és kiadások hiányos könyvelése.
A vizsgálatokat a munkaügyi felügyelőséggel együttműködésben végzik, a be nem jelentett munkavégzés és egyéb munkajogi jogsértések feltárása és szankcionálása érdekében.
A közös fellépés célja a tisztességes versenyfeltételek biztosítása, valamint az ágazatban dolgozók védelme az olyan visszaélésszerű gyakorlatokkal szemben, amelyek sértik bér- és szociális jogaikat.
Az ANAF közölte: továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a magas adókockázatú gazdasági ágazatokat, és határozottan fellép minden olyan esetben, ahol felmerül az adókötelezettségek elkerülésének gyanúja.
CSAK SAJÁT