Kapunk majd gázt Azerbajdzsántól, de nem túl sokat

Állítólag mindössze 300 millió köbméter gázról van szó a közelmúltban megkötött szerződésben.

Azerbajdzsáni földgáz vásárlásáról állapodott meg a napokban a Romgaz és a Socar. A megállapodás körül nagy volt a titkolózás, a Romgaz lényegében semmit sem hozott nyilvánosságra a szerződésből.

A brit ICIS szakkiadvány információi alapján úgy tűnik, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott megállapodás nem egy nagy durranás. Az ICIS, azeri forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a szerződés 300 millió köbméter földgázra vonatkozik. Ez Románia éves fogyasztásának a 3 százalékát sem éri el. Tavaly kb. 12 milliárd köbméter földgázt égettünk el, míg az idei fogyasztás várhatóan 11 milliárd köbméter körül lesz.Fotó: tap-ag.com

A jól értesült britek úgy tudják, hogy az azeri állami gázipari vállalatnak 2023 január 1. és április 1. között kell leszállítania a leszerződött mennyiséget. A megegyezés napi 4,2 millió köbmétert ír elő, azonban ez a Romgaz igényeinek függvényében változhat, írja az economica.net hírportál. A szerződés állítólag csak a jövő évre szól.

Az árat a hollandiai TTF gáztőzsde napi árfolyama alapján számolják majd ki. Az energiahordozó Törökországon, Görögországon és Bulgárián keresztül érkezik majd hozzánk. Az ICIS szerint nem biztos, hogy kizárólag azeri gázt kapunk majd, megtörténhet, hogy egy része orosz lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A fűtési szezonban Románia napi gázfogyasztása 55 millió köbméter körül van, kemény fagy esetén több is. A hazai kitermelés napi 25-26 millió köbméter, a tározókból pedig napi 28-30 millió köbméter lehet kiemelni.

Kapcsolódók

Kimaradt?