Informatikai fellegvárak, számítástechnikai sivatagok: Kolozsban 23 ezer szoftverfejlesztő dolgozik, Krassó-Szörényben 63

A szoftverfejlesztők több mint fele Bukarestben és három megyében tevékenykedik, ötben a százat sem éri el a számuk.

Romániában hozzávetőleg 200 ezer informatikus dolgozik, az informatika hosszú évek óta a gazdaság húzóágazatai közé tartozik. A ágazatban dolgozók számának megyei bontása azt mutatja, hogy ebben a tekintetben is kétsebességes ország vagyunk, pár város informatikai fellegvárként működik, míg egy sor megyében ritka madárnak számítanak a számítástechnikai szakemberek.

A TopFirme.ro portál adatai azt mutatják, hogy a szoftverfejlesztés Bukarestbe és három megyébe, pontosabban ezek székhelyeibe összpontosul. A fővárosban mintegy 60 800 szoftverfejlesztéssel és fejlesztési tanácsadással foglalkozó informatikus dolgozik, Kolozsban 28 100, Temesben 13 ezer, Iași megyében pedig 8900. Ebben a négy városban tevékenykedik a szakterületen dolgozók több mint fele.Vannak vidékek, ahol ritka madár az informatikus | Fotó: Agerpres

A felsoroltakon kívül csak hét olyan megye van, ahol a programfejlesztők száma meghaladja az ezret: Brassó (4100  fő), Ilfov (3300 fő), Szeben (2800 fő), Maros (1600), Dolj (1600), Bihar (1300) és Galac (1200). A másik végletet az az öt megye képviseli , ahol az informatikusok számát nem ezrekben, de legalábbis százakban, hanem tucatokban mérik: Mehedinți (39 fő), Krassó-Szörény (63 fő), Călărași (69 fő), Ialomița (70) és Giurgiu (96).  

A magyarlakta megyék között is van több, ahol az informatika csak nyomokban van jelen: Kovászna megyében 193, Szilágyban 262, Szatmárban 336, Hargita megyében pedig 417 szoftverfejlesztőt tartanak nyilván. Az informatikusok száma ennél minden megyében magasabb, ugyanis nem mindegyikük foglalkozik szoftverfejlesztéssel.

A hazai informatika fejlődését szokás páratlan sikertörténetként emlegetni, azonban a nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy Románia távolról sem informatikai nagyhatalom. Az Európai Unióban hozzávetőleg 6 millió informatikus dolgozik, a legtöbben Németországban, Franciaországban és Spanyolországban. A számítástechnikai szakemberek számának tekintetében megelőz bennünket egy sor jóval kisebb népességű tagállam (Hollandia, Svédország, Belgium, Portugália, Ausztria, Csehország), míg mi kevéssel előzzük csak meg Magyarországot és Finnországot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?