Ezer menekültet alkalmazna a Profi, háromszázat a Kaufland

Az ukrajnai menekültek alkalmazása a cégek számára is előnyös.

Ezer ukrajnai menekültet alkalmazna a Profi Rom Food. Ezt a legtöbb áruházzal és bolttal rendelkező hazai kiskereskedelmi üzletlánc vezérigazgatója, Pawel Musial jelentette be. A vállalat létrehozott egy ukrán nyelvű honlapot, melyen keresztül jelentkezhetnek azok a menekültek, akik munkát szeretnének vállalni.A kiskereskedelemben is munkaerőhiány van | Fotó: Pengő Zoltán

Musial elmondta, hogy az Ukrajnából érkezőknek nem csupán a boltjaikban tudnak állást kínálni, hanem a logisztikai központokban és a vállalat adminisztratív központjaiban is. „Egyetlen nappal az akció elindítása után már meg is kötöttük az első szerződéseket” – nyilatkozta Pawel Musial.

A Profinak 1 600 boltból és áruházból álló hálózata van, alkalmazottainak a száma pedig megközelíti a 26 ezret.

Korábban a Kaufland is bejelentette, hogy hajlandó munkát adni 300 olyan ukrajnai menekültnek, akik huzamosabb ideig kívánnak az országban tartózkodni. A Kauflandnak 151 áruháza van idehaza, s 15 ezernél több embert foglalkoztat.

Az Ukrajnában zajló háború negatív hatást gyakorol a hazai gazdaságra, azonban pozitív hozadéka is lehet, csökkentheti a súlyos munkaerőhiányt.

Kapcsolódók

Kimaradt?