Építőtelep az egész ország, de az építőmunkások száma csökken

Tavaly 18 ezer fővel csökkent az építőiparban dolgozók száma.

Jó évük volt tavaly az építőipari vállalatoknak, az Országos Cégnyilvántartó (ONRC) adatai szerint 203,8 milliárd lej volt az összesített árbevételük. Ez 17 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Agerpres

Két év alatt 45 százalékkal, kb. 63 milliárd lejjel nőttek az építőipar bevételei, azonban ennek egy részét az infláció számlájára kell írni, nagyban megdrágultak ugyanis az építőanyagok.

Annak ellenére, hogy szerte az országban nagyvolumenű infrastrukturális beruházások folynak – autópályák és körgyűrűk épülnek, vasútfelújítások folynak – az ágazatban dolgozók száma csökkent. 2022-ben még 457 ezer volt az építőipari munkások száma, tavaly azonban már 18 ezerrel kevesebb, 439 ezer.

Az építőipari cégek száma ugyancsak csökkent, a 2022-es 101 818-ról 98 733-ra.

A szakemberek arra számítottak, hogy az idei év is kedvező lesz az ágazat számára, de az élet erre rácáfolt. Az első félévben az építőipar teljesítmény 2,5 százalékkal elmaradt a tavalyitól. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint az infrastrukturális beruházások terén 7 százalékos növekedés következett be, azonban ez nem tudta ellensúlyozni azt, hogy a lakásépítés 22 százalékkal visszaesett.  

Kapcsolódók

Kimaradt?