Egy év alatt munkahelyek százezrei tűntek el a gazdaságból
Februárban és márciusban 6 százalékos volt a munkanélküliség Romániában, az első negyedévben pedig 6,2 százalék, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból.
Ennyire rossz adatot a foglalkoztatottság tekintetében legutóbb 2017-ben láttunk, eltekintve a koronavírus-járvány időszakától. Ezek korrigált adatok, korábban az INS jóval kisebb munkanélküliséget számolt.
Az év első három hónapjában a hazai foglalkoztatottság 4,4 százalékkal csökkent, ami messze a legrosszabb adat az Európai Unióban. A rangsorban közvetlenül előttünk álló Lettországban és Észtországban mindössze 1,6, illetve 1,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság. Az uniós átlagérték plusz 0,4 százalék. Egy sor tagállamban látványosan nőtt a foglalkoztatottság: Máltán 3,5, Írországban 3,3, Horvátországban 2,9, Spanyolországban pedig 2,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság.
A tavalyi év első negyedéve óta több mint 300 ezer munkahely tűnt el, írja a cursdeguvernare.ro. A legnagyobb vérveszteség a feldolgozóipart érte, melyben március végén 206 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. A mezőgazdaságban dolgozók száma közel 104 ezerrel csökkent, a kereskedelemben, a szállítmányozásban, a szálloda- és vendéglátóiparban pedig 56 800 munkahely szűnt meg.
Az INS statisztikái azt mutatják, hogy negatív folyamat az informatikát és a telekommunikációt sem kerülte el, 29 ezerrel csökkent az ágazat munkavállalóinak a száma. Az építőiparban több mint 24 ezerrel lett kisebb a létszám.
A dolgozók száma mindössze három ágazatban nőtt: az ingatlanbizniszben (4500 fő), a szabadidős szolgáltatások területén (12 ezer fő) és az állami szektorban (40 500 fő).
Több évre visszatekintve egyértelművé válik, hogy miért csökken folyamatosan az ipari termelés, miért katasztrofális a külkereskedelmi mérleghiányunk. 2019-ben, az építőiparral nem számolva, még 1,863 millióan dolgoztak az iparban. Azóta minden évben csökkent a dolgozói létszám. A legnagyobb visszaesés 2021-ben és 2024-ben következett be, amikor 88,2 ezerrel, illetve 79,8 ezerrel lett kisebb a munkavállalók száma.