98 éves erdélyi zoknigyár szűnik meg

Felszámolják a szászsebesi (Sebes) Ciserom zoknigyárat – írja az economedia.ro a cég tájékoztatása alapján.

A Fehér megyei üzemben március 17-én áll le a termelés. A gyárban mintegy 100 fő dolgozik. 2023-ban a részvénytársaságnak még 157 alkalmazottja volt, 2005-ben pedig 800-nál is több.Minden dolgozót elbocsátanak | Fotó: Facebook/Ciserom

A Ciserom honlapja már nem elérhető, a vállalat pedig a Facebook-oldalán végkiárusítást jelentett be.

Az 1927-ben alapított gyár az 1995-ös privatizációt követően román tőkével működött. A Ciserom SA az egyik legjelentősebb romániai zoknigyártó volt, évi 9,5 millió páras termeléssel. A részvénytársaságot tavaly decemberben vásárolta meg egy nagyszebeni cég, mely ingatlanfejlesztéssel is foglalkozik. A gyár egy nagy, viszonylag központi fekvésű telken található, mely ideális ingatlanfejlesztésre.

Az elmúlt két évtizedben a cég visszafejlődött. 2005-ben még 27 millió lej volt az árbevétele, két évvel ezelőtt azonban kb. 30 százalékkal kevesebb, annak ellenére, hogy időközben nagyon felmentek az árak.  

2019 óta a vállalat folyamatosan veszteséges volt, 2022 kivételével, amikor minimális értékű, 31 538 lejes nyereséget ért el. 2023-ban a Ciserom 19 millió lej árbevétel mellett 1,808 millió lej veszteséggel és 6,883 millió lejes adósságállománnyal zárta az évet.

Idén egymás után jelentik be a gyárbezárásokat. Az év elején a kínai Haier közölte, hogy bezárja Ariceștii Rahtivani-ban található, közel 500 dolgozót foglalkoztató üzemét. Január végén az amerikai Trico Wipers jelentette be, hogy megszünteti ugyanazon településen működő gyárát, ahol 400 ember dolgozik. Február végén a botfalusi cukorgyár tulajdonosa árulta el a sajtónak, hogy nem indítja újra a termelést, hanem megszünteti az üzemet, március elején pedig kiderült, hogy lehúzza a rolót egy cernavodai bútoripari gyár is.

Ezzel párhuzamosan egy sor cég jelentett be kollektív elbocsátásokat, a vajdahunyadi ArcelorMittal kohászati kombinát pedig március végéig felfüggesztette a termelést.

Kapcsolódók

Kimaradt?