Drasztikusan visszavágja a kormány a Roncsautó programot, aggódnak az autógyártók

Attól tartanak, hogy akár 45 százalékkal zsugorodhat jövőre az új személygépkocsik piaca.

Amint az várható volt, tekintettel az államháztartás állapotára, drasztikusan visszavágja jövőre a kormány a két roncsautó programot. Az elektromos járművek elterjedésének támogatására kigondolt Roncsautó Plusz program keretében az eddigi 11 ezer euróról 2 ezerre csökken az állam által nyújtott maximális támogatás. Azok, akik a Roncsautó programban adnak le egy használt járművet, a korábbi 7 ezer lej helyett csak 3500 lej támogatást kapnak jövőre, kettő után pedig 10 ezer lej helyett 5 ezret.Fotó: Agerpres

„Az ACAROM által képviselt gépkocsi ágazatot sokkolták a Pénzügyminisztérium által december 13-án közzétett sürgősségi rendelet-tervezetben található, a Roncsautó és a Roncsautó Plusz programra vonatkozó pénzügyi intézkedések. (…) Döbbenettel állapítottuk meg, hogy a Pénzügyminisztérium, Románia kormánya olyan intézkedéseket javasol, melyek súlyosan érintik majd az ágazatot” – olvasható a Romániai Autógyártók Egyesületének állásfoglalásában.

Az ACAROM jövőre mindössze 80 ezer új személygépkocsi értékesítésére számít, ami drasztikus visszaesést jelentene az idei, 145 ezres tételhez képest, amihez a két roncsautó program nagyban hozzájárult. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a forgalom csökkenése az állami bevételek csökkenését vonja majd maga után, hozzájárulva a használt autók kereskedelmének fellendüléséhez, ami a környezetvédelmi erőfeszítések ellen dolgozik.

„Arra kérjük Románia kormányát, hogy elemezze mihamarabb a javasolt intézkedések negatív következményeit, s úgy járjon el, hogy a környezetszennyezés autópark megújulása általi csökkenésének pozitív folyamata folytatódhasson, szilárd és kiszámítható alapokon, sokéves programok alapján, mint a civilizált országokban” – idézi a dokumentumot az economedia.ro.

Az idei év első 10 hónapjában 121 404 új személygépkocsit írattak forgalomba Romániában, 14,7 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában. Használt autóból jóval többet írattak forgalomba, 271 104 darabot, ami éves viszonylatban 1 százalékos növekedésnek felel meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?