Ciucă: „Románia jövőjébe fektetünk be”

A kormány és a Nuclearelectrica vállalat képviselői aláírták pénteken a cernavodăi atomerőmű 3-as és 4-es reaktorainak megépítésének támogatásáról szóló megállapodást.

Fotó: Románia Kormánya

A dokumentum rögzíti a román államnak a projekt finanszírozásával és végrehajtásával kapcsolatos vállalásait és kötelezettségeit, beleértve a szükséges jogi keret kidolgozását.

A megállapodás aláírása után Nicolae Ciucă miniszterelnök elmondta, hogy a cernavodăi atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának megépítésével az ország 2030-2031-re becsült energiaszükségletének több mint egyharmadát fedezni lehet. Kijelentette, hogy a dokumentum a román állam elkötelezettségét fejezi ki a projekt sikeres megvalósítása mellett.

Beszédében a kormányfő hangsúlyozta: jelenleg Európa és az egész világ azon fáradozik, hogy a polgárok és a gazdaság számára szükséges energiát megfizethető és környezetbarát feltételek mellett biztosítsa, és ez alól Románia sem kivétel. Szerinte az ország az elmúlt években jelentős lépéseket tett kiszolgáltatott fogyasztók védelme és az energiafüggetlenség megvalósítása terén.

Elmondta, a cernavodăi atomerőmű áramtermelői kapacitásának növelése több mint 20 ezer embernek biztosít munkát. Hozzátette, hogy a 3-as és 4-es reaktor megépítése mellett a kis moduláris reaktorok technológiájának fejlesztése Romániát a tiszta és biztonságos energiát termelő országok élvonalába emeli.

Ciucă emlékeztetett arra, hogy a két reaktor megépítésére az Egyesült Államok négymilliárd dolláros hitelt nyújt, de a zöld átállás megvalósítására Románia jelentős támogatást kap az Európai Uniótól is.

A megállapodást a miniszterelnök mellett Adrian Câciu pénzügyminiszter, Virgil Popescu energiaügyi miniszter, Marian Neacşu kormányfőtitkár, illetve a Cosmin Ghiţă, a Nuclearelectrica igazgatója írta alá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?