Boloş: ebben az évben a kormány nem nyúlhat hozzá az adókhoz

A következő kormány várhatóan a 2025 első felében fogadja majd el az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt adóügyi intézkedéseket, amelyek jövő év július elsejétől lépnek hatályba – jelentette ki hétfő este a pénzügyminiszter.

A Digi24-nek nyilatkozva Marcel Boloş pénzügyminiszter kifejtette, hogy a költségvetési törvény előírásai szerint ebben az évben a kormány nem nyúlhat hozzá az adókhoz, idézi az Agerpres

Illusztráció | Fotó forrása: Pixabay

Ezt a lépést azonban nem lehet elmulasztani, mert Románia a helyreállítási tervben vállalta az adóreform végrehajtását, ami az új nyugdíjtörvény és az új közalkalmazotti bértörvény elfogadása mellett a negyedik kifizetési kérelem benyújtásának feltétele. Ezért a következő kormánynak, várhatóan a jövő év első felében, el kell majd fogadnia az adórendszer módosításait – részletezte.

Marcel Boloş | Fotó forrása: Marcel Boloş Facebook-oldala
A pénzügyminiszter elmondta, hogy az adófizetők szempontjából a romániai adórendszer az egyik legelőnyösebb az Európai Unióban: a jövedelemadó mindössze 10 százalék, a profitadó 16 százalék, és az áfa is csak 19 százalék. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az uniós tagállamok közül Romániában a legmagasabb a munka adóterhe, és ezt is figyelembe kell majd vennie az új kormánynak az adóreform kidolgozásakor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?