Boloş szerint Románia jól zárja az évet, de a költségvetési hiányról nem kíván nyilatkozni

Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint az állami költségvetés végrehajtásának adatai és a 2023-ra vonatkozó előzetes pénzügyi adatok is „elég jól néznek ki”. Arról azonban, hogy mekkora költségvetési hiánnyal zárja az évet az ország, a pénzügyminiszter nem kívánt részletekkel szolgálni.

Szombati sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hajnali 2 órakor fejezték be a költségvetés végrehajtásával és az előzetes pénzügyi adatokkal kapcsolatos utolsó számításokat, és ezek „elég jól néznek ki”. „Természetesen nem annyira, amennyire szerettem volna, de végső soron jól zárja az évet az ország, adottak a feltételek ahhoz, hogy az uniós alapokból finanszírozott beruházások 2024-ben folytatódjanak” – fogalmazott.

Fotó: Agerpres

A miniszter kiemelte, decemberben az országos adóhatóság (ANAF) nagy adóteljesítményű adózókkal foglalkozó főigazgatóságának – ebben az évben először – sikerült teljesítenie a 16 milliárd lejes adóbehajtási tervet. Az adóhatóság 34,7 milliárd lej behajtását tűzte ki célul és 35,5 milliárd lej folyt be. „Ez is jól jelzi, hogy meg lehet csinálni” – tette hozzá.

Boloş szerint az uniós forrásokból származó bevételek tekintetében is a decemberi volt a legjobb hónap az idén, 13 milliárd lejes bevétellel.

A szaktárca legutóbbi jelentése szerint november végére a bruttó hazai termék (GDP) 4,64 százalékának megfelelő 73,55 milliárd lejre nőtt az államháztartás hiánya. Tavaly november végén a költségvetési hiány GDP-arányosan 4,19 százalékos volt, és 58,7 milliárd lejt tett ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?