Az előrejelzési bizottság 7,4 százalékra csökkentette idei inflációs várakozását

Csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs prognózisát az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP): a hétfőn kiadott tavaszi jelentés szerint a korábbi 8 helyett már csak 7,4 százalékos inflációra számít 2023 végén.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A román kormány számára előrejelzéseket készítő szakmai testület az energiahordozók, illetve az olaj nemzetközi árának a vártnál gyorsabb csökkenése miatt jósol a korábbinál alacsonyabb fogyasztóiár-indexet az év végére, ugyanakkor megjegyzi, hogy ami az éves – 10,7 százalékosra várt – átlagos inflációt illeti, a változás jelentéktelen, alig 0,1 százalékpontos.

A CNSP most közzétett – az Agerpres hírügynökség által ismertetett – prognózisa szerint a román folyó fizetési mérleg hiánya ebben az évben a GDP 8,1 százalékára mérséklődhet, miután tavaly elérte a GDP 9,3 százalékát.

A bukaresti kormány szaktestülete továbbra is a román bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékos bővülésére számít idén. A CNSP szerint ez „óvatos becslés”, amit a továbbra is magas infláció és az ukrajnai háború esetleges eszkalációja indokol, de a szolgáltatások teljesítményének „biztató” javulása miatt arra számít, hogy az év folyamán később javítani lehet majd a GDP-várakozást.

A mostani előrejelzés összhangban van a nemzetközi pénzintézetek által előrevetített lassulással, viszont az eddig legfrissebb prognózisok közül még mindig a román kormányé a legderűlátóbb. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) április közepén jelentősen, 3,1 százalékról 2,4 százalékra csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását. A Világbank szerint 2023-ban 2,6 százalékos, az Európai Bizottság szerint 2,5 százalékos, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése szerint pedig 1,7 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani Romániában.

Az ország idei költségvetését 2,8 százalékos gazdasági növekedésre alapozták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?