Az agrárminiszter nem hiszi, hogy a romániai baromfitenyésztők „festenék" a csirkehúst

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter is hozzászólt csütörtökön a „festett csirkehúsról" kialakult vitához. Az Arad megyei látogatáson tartózkodó tárcavezető az újságírók érdeklődésére azt mondta, nem hiszi, hogy a romániai baromfitenyésztők „festenék" a csirkék húsát.

Az Agerpres által idézett agrárminiszter szerint az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) ellenőrzéseket végez, és ismertetni fogja erről szóló jelentését. Florin Barbu elmondta: a boltok polcaira kerülő csirkék 80-90 százalékát kukoricával etetik. Az ország baromfitelepein mintegy 400 millió csirkét tenyésztenek, és ebből a francia piacra is kerül - magyarázta a miniszter.

Florin Barbu bízik a baromfitenyésztőkben Fotó: Florin Barbu Facebook oldala

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke szerdán közölte Facebook oldalán, hogy a fogyasztók egészségét veszélyezteti a színezékkel „sárgított” csirkék forgalmazása. Horia Constantinescu bejegyzése szerint visszatérő jelenség Romániában, hogy a kereskedők sárgára „kozmetikázzák” a csirkehúst, mert akkor egészségesebbnek tűnik és kelendőbb a termék. Elmagyarázta, hogy gyakran a csirkék takarmányába kevernek színezéket, ami behatol a szövetekbe, nem lehet kimosni, és a tojások színét is megváltoztatja.

Dănuţ Păle, az ANSVSA alelnöke szerdán azt nyilatkozta, hogy „sárga csirke azóta létezik, hogy a baromfi megjelent a Földön”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?