A tavalyinál 1,1 millió tonnával kevesebb gabona teremhet idén
Pedig kukoricából kitűnő, a 2025-ösnél 18,4 százalékkal jobb termésátlagot jósolnak a szakemberek.
A tavalyinál jóval kevesebb búzát fognak betakarítani idén a gazdák, írja az economica.net. A gabonakereskedők európai szakmai szervezetének (COCEREAL) a prognózisa szerint a romániai búzatermés 17,5 százalékkal marad majd el a tavalyitól.
Ez 11 millió tonnának felel meg, míg a tavalyi termés 13,4 millió tonna volt. A várható visszaesés két okra vezethető vissza: a termőterület 2 százalékos zsugorodására és a hozam csökkenésére, ami valószínűleg nem fogja meghaladni a hektáronkénti 5 tonnát.
Árpát 4,4 százalékkal nagyobb területen vetettek, mint 2025-ben, azonban a várható hozam elmarad a tavalyitól, emiatt a szakemberek 5 százalékkal kisebb termésre számítanak. A prognózis értelmében idén 3,2 millió tonna árpát fognak betakarítani Romániában, szemben a tavalyi 3,4 millió tonnával.
A kukoricát illetően az előrejelzés fölöttébb pozitív, annak ellenére, hogy a termőterület 1 százalékkal csökkent. A COCEREAL a termésátlag 18,4 százalékos növekedését jósolja, ami hektáronként 45 tonnának felel meg. Ha a prognózis bejön, akkor a termelők, a tavalyi 7,4 millió tonna után, idén 8,7 millió tonna kukoricát fognak betakarítani.
Összességében 23,7 millió tonna gabona kerül majd a magtárakba, 1,1 millió tonnával kevesebb, mint tavaly. Ez reális prognózisnak tűnik, mivel 2025 nagyon jó év volt a mezőgazdaság számára, több terményből is rekordmennyiséget takarítottak be a gazdák.
Az, hogy az előrejelzés mennyiben válik majd be, nagyban attól, hogy alakul az időjárás az elkövetkező hónapokban, márpedig a COCEREAL szakembergárdáját nem időjósok alkotják.
CSAK SAJÁT


