A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám

Június végén lakat kerül egy aradi hipermarketre, száznál több munkavállalónak az állása szűnik meg.

Idén egyre-másra jelentik be a vállalatok, hogy kollektív elbocsátást hajtanak végre, a jelenség pedig immár a kiskereskedelmet is elérte. A Remarkt bezárja aradi hipermarketjét, írja az economedia.ro.bajok vannak a Remarktnál | Fotó: Pixabay

A cégvzetés arról tájékoztatta a Realitatea Országos Szakszervezetet, hogy az áruház bezárására június 30-án kerül sor. Az intézkedés következtében 122 dolgozó marad munka nélkül.

A megszüntetésre ítélt egységet korábban a német kiskereskedelmi vállalat, a Real működtette. 2015-ben az Auchan felvásárolta a Real 20 romániai áruházát, azonban az aradit és a nagyváradit nem vette meg. Ezek új tulajdonosa egy hazai tulajdonban levő cég, a Remarkt Magazine lett, mely később szupermarketeket is nyitott.  

A Remarkt biztatóan indult, utóbb azonban leszálló pályára állt. 2016-ban még 735 dolgozója volt a vállalatnak, s 280 millió lejes árbevételt ért el, 2023-ra azonban az alkalmazottak száma 391-re, a bevétel pedig, az infláció ellenére 193 millió lejre csökkent. A tavalyi év eredményei még nem publikusak.  

Kapcsolódók

Kimaradt?